Drága Olvasóim!
Íme itt van a következő fejezet, bár sokáig kétséges volt, hogy egyáltalán megírom-e. Bevallom, kicsit elbizonytalanodtam az egésszel kapcsolatban, nekem mostanában jött el az a bizonyos "írói válságom". Úgyhogy ne haragudjatok rám, ha rendszertelenül hozom a részeket. :)
Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm a megjegyzéseiteket, utólag mindegyikre válaszolok - már el is kezdtem - bocsánat ennek a késedelméért is. Összeszedem magam, nem okozok csalódást Nektek, mert nem érdemlitek meg! Mindent köszönök, hálásan! Imádlak Titeket!
Rengeteg puszi, Azy
Úgy tesz, mintha ez tök normális lenne. Ennyire egyszerű? Hogy most már az enyém? Ezt ő se gondolhatja komolyan.
- Ezt igazán nem fogathatom el - nézek rá lesokkoltan. - Liam, mié... - kezdenék bele, azonban a szavamba vág.
- Nehezedre esne csak örülni neki? - forgatja meg egy kicsit a szemét. - Legalább hamar végzünk - pillant rám várakozóan, tekintetében egy árnyalatnyi pimaszság csillog.
Elmosolyodom, utána újra a ruhának szentelem a figyelmemet. Forgatom a kezembe, el sem hiszem, hogy most már az enyém. Az enyém! Annyira csodálatos.
- Köszönöm - suttogom hálásan, majd örömteljesen szorítom magamhoz a ruhát. - Ez valami meseszép.
- Akkor most már mehetünk, igaz? - nevet.
- Menjünk - vigyorodok el, viszont amikor Liam már megfordul, tudatosul bennem, hogy sokáig kellett volna húznom az időt. Így most hamarabb kell túlesnem azon, amin igazán nem akarok.
Azonnal megmerevedik az arcom.
Ha Liam nem tudná meg, boldog maradna, ahogyan Zora is. Ha viszont elmondok neki mindent, a hazugságot, amit tettek Mark-kal, akkor... Senki nem lenne az, mindent újra felbolygatnék. Mark eleinte bármennyire is örülne annak, hogy Zora szabad, egészen hamar rádöbbenne, hogy ez nem jelenti azt, hogy újra együtt lesznek.
Engem pedig a bűntudat emésztene fel.
Azonnal megmerevedik az arcom.
Ha Liam nem tudná meg, boldog maradna, ahogyan Zora is. Ha viszont elmondok neki mindent, a hazugságot, amit tettek Mark-kal, akkor... Senki nem lenne az, mindent újra felbolygatnék. Mark eleinte bármennyire is örülne annak, hogy Zora szabad, egészen hamar rádöbbenne, hogy ez nem jelenti azt, hogy újra együtt lesznek.
Engem pedig a bűntudat emésztene fel.
Bármennyire is úgy érzem, hogy igazságtalanság volt, amit velem tettek, nem érzem jónak, ha bosszúból ártok Liam-nek. Mert ha csak a nővéremről és rólam lenne szó, teljesen máshogyan gondolkoznék. De nem akarok olyan embert bántani, aki semmiről se tehet...
Arra eszmélek fel, hogy már régen elköszöntünk Samanthától, kijöttünk a boltból és már a ruhát is beraktuk a hátsó ülésre. Éppen megyünk visszafele, a kávéházba.
Hirtelen ötlettől vezérelve megállok, a gyomrom enyhe korgása valami ennivalóra vágyik a forró csoki helyett.
- Nem inkább megyünk oda? - szólok Liam után, mielőtt még betolhatná a bejáratát a vonzó üzletnek. A bent lévő emberek hangulatos félhomályban isznak, az égők lassú váltakozása keresztezi az arcukat, amint a csésze kávét a szájukhoz emelik. Az előttük lévő tányéron valami finom cukrászsüti, tökéletesen behintve porcukorral.
- Pizza? - vonja fel a szemöldökét, amint tekintete az út túloldalán lévő bolt felé fordul.
A gyorsétterem teljesen más világot tükröz. Világosabb, kisebb és éppen ezért az a pár ember is, aki bent van, komoly tömegnek tűnik. A pult mögött lévő temperamentumos, vérbeli olasz széles mosollyal szolgálja ki az utolsó vendégeket, miközben a többi ott dolgozó már a kötényét akasztja fel, és hazafele készülődik. Az is csoda, hogy még nyitva vannak ilyenkor.
- Hát nem is tudom... - húzza el a száját.
Semmi kedve sincs enni vagy túl tömött a hely neki. Nem tudom eldönteni, melyik. Mindenesetre még egy ideig nem mond semmit, gondolkozik.
- Ha nem vagy éhes... - kezdenék bele, de a kezével nemlegesen int.
- Nem erről van szó - tisztázza le gyorsan. - Csak nem szabad ilyeneket ennem, főleg úgy, hogy pár hete már edzeni sem voltam.
Teljes mértékben komoly, éppen ezért lepődik meg, amikor mindenféle akaratlagosság nélkül elröhögöm magam. Azt gondoltam, sokkal nyomósabb érvet fog felsorakoztatni ellene. Erre csak annyi az egész, hogy diétán van?
- Ne szórakozz már! - bámulok rá, majd anélkül, hogy érdekelne a tiltakozása, elindulok. - Gyere!
- Tainley, nem szórakozok, ha Zora megtudja, megöl - háborodik fel, mire hatalmasat sóhajtva visszafordulok.
- Az ő ötlete volt? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. - Vagy magad miatt csinálod?
- Mindkettő -fontolja meg. Eléggé diplomatikus válasz. - Nem eszik semmi ilyesmit, nem nehéz inspirációt meríteni belőle - vonja meg a vállát.
Egy végtelenségig tűnő percig nem szólalok meg, a mélybarna tekintetbe merülve próbálom eldönteni, hogy mennyi igaz abból, amit állít. Nekem eléggé úgy tűnik, hogy tökéletesen boldog volt még akkor is, amikor nem volt kigyúrva.
- Egyetlen alkalomtól nem fogsz elhízni - rázom meg a fejem. - És különben is... Mi változik attól, hogyha felszedsz pár kilót? - teszem fel kissé meggondolatlanul az őszinte kérdést.
Keserű mosolyra húzza a száját, és ez pont elég ahhoz, hogy megértsem. Vele szemben nagy elvárások vannak, amiknek emberi mivoltából persze meg is akar felelni. Tudnia kéne, hogy nem éri meg. Nem éri meg ilyen korlátokat szabnia, miközben saját magát akadályozza meg abban, hogy boldogabb és felszabadultabb legyen.
- Rendben - bólintok rá végül. - Akkor én veszek magamnak kettő nagyot, és ha esetleg meggondolnád magad... Vagy ha véletlenül nem lennék képes megenni őket... - tárom szét a kezeimet, mint aki már előre tudja, hogy egy ilyen sajnálatos helyzetbe fog keveredni.
És ekkor megtörik a jég. Liam egy pillanat erejéig még bámul rám, aztán a hajába túrva elvigyorodik. Ezt egy igennek veszem. Megindul felém, és amikor beér, együtt megyünk tovább a havas utcán. A lámpák sárga és halovány fénye biztonságba ringat minket, nem fogják felismerni. Pláne mert már kezdenek zárni a boltok, és nincsenek annyira sokan a városban.
- Hihetetlen vagy - csóválja a fejét még mindig az előzőeken morfondírozva, én pedig úgy érzem, ezt nem negatívan kell érteni. - A te hibád lesz, ha elhízom, és a rajongóim nem fognak szeretni - viccelődik.
- Te még úgy is jól néznél ki...
Ekkor következik az a kínos pillanat, amikor rájövök, hogy mi csúszott ki a számon. A szememet lesütve imádkozom, hogy azonnal nyeljen el a föld. De nem, természetesen sokkal rosszabb történik. Méghozzá pontosan az, hogy semmi nem történik. Liam lelassít, és érzem magamon a tekintetét, én azonban egyenesen a bakancsom orrát bámulom, nem merem felemelni a fejemet.
Miért nem tudtam befogni a számat?
Az tény, hogy Liam - finoman is fogalmazva - helyes. Az tény, hogy mellé társul egy humoros, határozott, tehetséges és kedves személyiség. Az tény, hogy ezt mindenki látja. De az is tény, hogy rohadtul nem kellett volna most a tudtára hozni, hogy én is így gondolom.
Még félreérti.
Aztán nem bírom ki tovább, ránézek. A legnagyobb meglepetésemre viszont eszében sincs komolyan venni. Próbálja visszatartani a vigyorát, de nem nagyon megy, szélesen terül el az arcán.
- Szóval szerinted jól nézek ki, hm?
Szemtelenül viszonozza a pillantásom, és külön élvezi, hogy egy perc alatt elpirulok.
- Tudod, hogy értettem - válaszolok felháborodottan.
- Persze - szórakozik még mindig.
Hála az égnek nem tudja tovább folytatni, mert megérkezünk a pizzázó elé, és inkább a szomorú tényre terelődik a téma, miszerint éppen zárnak. Ha még kiszolgálni ki is szolgálnak minket, holt biztos, hogy nem tudunk beülni.
- Azért reménykedjünk - szorítom keresztbe az ujjaim. - Aztán majd kitaláljuk, hol együk meg.
- Ahogyan azt is remekül kitaláltad, hogyan rejtőzködjek? - vonja fel kérdőn a szemöldökét, még mindig pofátlanul jó kedvvel.
Megforgatom a szememet.
- Inkább gyere!
Hatalmas nagy szerencsénk van, amiért az olasz férfi jó fej, és még egyáltalán beenged. A baj ott kezdődik, hogy egy körülbelül harmincvalahány centis pizzán kívül semmit se hajlandó eladni nekünk. Igen. Így történik, hogy egy hatalmas pizza boldog - én - és kevésbé boldog - Liam - tulajdonosaiként lépünk ki az üzletből. Az utóbbi kicsit keserűen konstatálja a dolgot, hiszen így már szinte száz százalék, hogy ő is kénytelen lesz enni belőle, ha akar, ha nem. Kizárt, hogy egy egészet egyedül pusztítsak el.
- Ráadásul ananászos - fintorog megadóan, miközben beleles a dobozba. A meleg azonnal elkezd kiáradni belőle, ezért rácsukom a kezére. - A kedvencem.
Míg ő azzal van elfoglalva, hogy ügyesen kicsempésszen néhány feltétet, én tanácstalanul nézek körbe, hogy mégis hova menjünk. A legtöbb hely ilyenkor már bezárt, az utcán hideg van. A sok percnyi tétova gondolkozás után, egyetlen logikus ötletem támad, azonban én hiába örülök meg neki nagyon, már előre sejtem, hogy Liam nem lesz oda érte.
- Kénytelenek leszünk a kocsidban megenni - jelentem ki egyszerűen, kissé sajnálkozva húzom el a számat, amolyan "hát ez van"stílusban.
- Ki van zárva - nyeli le a falatot, heves ellenkezésbe kezd. - Ott senki nem evett még.
- Itt az ideje, majd én fogok - vágom rá. - Ugyan, nem lesz semmi baja - legyintek, mire majdnem elejtem a fél kezemmel tartott pizzát. Liam gyorsan kimenti a kezemből, de még mindig a fejét rázza. - Ne csináld már!
Erre már nem reagál, jól láthatóan magában mérlegel. Muszáj felfognia, hogy tényleg nincs más lehetőség. Aztán felsóhajt, visszaadja nekem a dobozt. Előcsúsztatja a telefonját a zsebéből, megnézi rajta az időt. Már eléggé késő van, és még mindig nem mondtam el neki, amiért pontosan velem jött. Fogy az idő, tik-tak. Ha ellenkezni kezd, soha nem jutunk előrébb.
- Legyen - egyezik bele, arca nyúzott, ő sem hiszi el, hogy végül belement.
- Nem eszek le semmit - ígérem meg vidáman, mielőtt meggondolná magát, tényleg örülök, amiért megengedte. Már lefagy a kezem, mivel nem hoztam kesztyűt, és az orrom is egészen biztos piros.
Keresztülvágunk az úttesten, mivel kevés autó van már. A parkolóba szintén a rövidebb vonalon megyünk, így sokkal hamarabb megérünk az Audihoz. Gyorsan szállok be, óvatosan egyensúlyozok a kajával, ameddig becsukom magam mögött az ajtót. Liam megkerüli a kocsit, és az első dolga, amikor beül, hogy elindítja a fűtést.
A Hawaii pizza még mindig eléggé meleg, így amikor óvatosan szétszedem a véletlen összeragadt szeleteket, gőzölögve szakad szét a tészta.
- Tessék - nyújtom felé, anélkül, hogy rá néznék.
Én pedig első harapásra annyit tömök magamba amennyit csak tudok, nem érdekel, hogy a pizzaszósz összemaszatolja az orromat, már iszonyú éhes voltam.
Liam éppen kezdene bele a sajátjába, amikor meglát. Széles mosoly terül szét az arcán, nem tudja visszatartani a nevetését.
- Most landolt egy sonka a lábadon - állapítja meg röhögve.
- Hoppá! - Felveszem, jó ízűen dobom be a számba. - Öt másodperces szabály.
Liam hitetlenkedve pislog rám, aztán egy kis habozás után így szól:
- Te sokkal másabb vagy, mint ő.
Felnézek rá, találkozik a tekintünk. Nem fűzök hozzá semmit a dologhoz, inkább nem kérdezek rá, hogy pontosan miben. Úgyis sejtem.
Én nem foglalkozom annyit a külsőmmel. Annyit eszek, amennyit akarok, eszembe se volt sose diétázni. Nem tervezem meg az életem minden egyes percét, nem akarok megfelelni mások elvárásainak. Ezzel szemben Zora mindig a legjobbat nyújtja. Mindig is ő volt közülünk a megfontoltabb, a komolyabb, aki mégis... mégis mindenkit rabul ejt. Van benne valami, aminek még én is a hatása alatt voltam hosszú évekig. Valami kiismerhetetlen, mély és elszánt. Az ember mindent megtesz, hogy akár egy percig is a bűvkörébe léphessen, mert akkor különlegesnek érzi magát, hogy sikerült megfelelni neki. És a legszebb az egészben, hogy neki gőze sincs erről. Ösztönösen ilyen.
Kicsit lehajtom a fejem, a pizza végét mustrálom. Ha van tökéletes pillanat, hogy elkezdjek beszélni, hát az kétség kívül most lenne.
- Szerelmesek egymásba Mark-kal? - kérdez rá egyenesen. Láthatóan ez az, amitől a legjobban tart.
Erre rögtön felfigyelek, automatikusan kezdem el rázni a fejemet.
- Nem - suttogom halkan. - Már nem. Vagyis nem tudom.
- És miért mentek szét? - ráncolja a homlokát. Nem volt nehéz rájönnie, hogy volt közöttük valami. Az igazi problémát az jelentette, hogy Mark miért viselkedik még mindig így. Hogy kell-e aggódnia miatta.
- Zora Londonba költözött...
A legegyértelműbb ürügy, amit csak ki tudok találni. Reménykedjünk, hogy Liam is beveszi. Az ajkamba harapva pillantok rá, azonban nem kellene. Minden rá van írva. Nem hisz nekem.
- És? Ez nem magyarázza meg azt a részét a dolgoknak, miért viselkedett úgy veled Mark.
Szóval mégis figyelt.
Érzem, ahogyan az agyam kis híján szétrobban az egyszerre feltörő emlékektől, amik megrohamoznak, amint csak felötlik bennem, hogy beavatom a részletekbe. Kerülöm a szemkontaktust, egyenesen a szélvédőre meredek. Úgy kezdek el beszélni, hogy szinte észre se veszem. A hangom halk, és igyekszem mindenféle fájdalomtól mentessé tenni.
- Nem csak testvérek voltunk, hanem legjobb barátnők. Mindenünk közös volt, mindig ugyanazzal játszottunk, mindig ugyanolyan ruhákat hordtunk. Együtt aludtunk, együtt játszottunk, együtt töltöttük szinte az összes percünket. Imádtuk egymást, egészen addig, ameddig nem kerültünk a lehető legrosszabb helyzetbe: olyas valakin kellett osztoznunk, akit mindketten szerettünk. - Kis szünetet tartok. - Mark anyja és a miénk jó barátnők voltak, sokszor összejártak, így Mark folyamatosan a mi házunkban lógott. Az elején furcsán méregettük, és nem bírtuk, de egy idő után közösen kezdünk el dolgokat kitalálni, amivel idegesíthettük a szüleinket. Szoros kapocs alakult ki, és Zora és én is beleszerettünk. Ez volt az első olyan dolog, amit nem beszéltük meg a másikkal. És amikor bevallottam Marknak az érzéseimet...
Mély levegőt veszek. Összeszedem a maradék erőm, tudom, hogy most jön csak a nagyja, és muszáj túlesnem rajta. Liam türelmes, nem szakít közbe, várja, hogy folytassam.
- Megkért, hogy maradjunk csak barátok, mert ő nem úgy néz rám. Én pedig elfogadtam, nem mintha képes lettem volna mást tenni. Fontosabb volt, hogy bármilyen formában mellettem maradjon, minthogy végleg elveszítsem. Abba belehaltam volna. Minden ment a megszokott kerékvágásban. Zora más fiúk körében is nagy népszerűségnek örvendett, ezért amikor kiderült, hogy együtt van valakivel, én... - A hangom megremeg, lenyelem a könnyeim. - Nem sejtettem, kivel. De aztán kiderült. Mark őt szerette, és Zora hasonlóan érzett iránta. Egyik nap, amikor Zorát kerestem, megláttam őket. - Megállok, a kép, amint együtt enyelegnek, akkor és ott beleégett az emlékeimbe,. Még ennyi idő után is olyan érzés, mintha gyomorszájon vágnának. - Sokáig veszekedtünk utána. Nem bírtam végig nézni, hogy együtt vannak, ők pedig nem bírtak lemondani a kapcsolatukról. Aztán Zora inkább elköltözött, mert így könnyebb volt - hadarom el a végét inkább, megrántom a vállam. - Ennyi.
Szándékosan kihagyom azt a részt, hogy azóta, hogy Markot megismertük, féltékeny voltam a nővéremre. Elhallgatom, hogy valahol legbelül sejtettem, hogy szerelmesek, mégis abba a hitbe ringattam magamat, hogy ezt soha sem tennék meg velem. Naiv voltam, amiért azt gondoltam, hogy csak azért, hogy kíméljék az érzéseimet, elszakadnak egymástól.
Az ő szerelmüknél erősebb azonban nem létezett. Képes volt egy öröknek hitt kapcsolatot szétszakítani.
Hirtelen ötlettől vezérelve megállok, a gyomrom enyhe korgása valami ennivalóra vágyik a forró csoki helyett.
- Nem inkább megyünk oda? - szólok Liam után, mielőtt még betolhatná a bejáratát a vonzó üzletnek. A bent lévő emberek hangulatos félhomályban isznak, az égők lassú váltakozása keresztezi az arcukat, amint a csésze kávét a szájukhoz emelik. Az előttük lévő tányéron valami finom cukrászsüti, tökéletesen behintve porcukorral.
- Pizza? - vonja fel a szemöldökét, amint tekintete az út túloldalán lévő bolt felé fordul.
A gyorsétterem teljesen más világot tükröz. Világosabb, kisebb és éppen ezért az a pár ember is, aki bent van, komoly tömegnek tűnik. A pult mögött lévő temperamentumos, vérbeli olasz széles mosollyal szolgálja ki az utolsó vendégeket, miközben a többi ott dolgozó már a kötényét akasztja fel, és hazafele készülődik. Az is csoda, hogy még nyitva vannak ilyenkor.
- Hát nem is tudom... - húzza el a száját.
Semmi kedve sincs enni vagy túl tömött a hely neki. Nem tudom eldönteni, melyik. Mindenesetre még egy ideig nem mond semmit, gondolkozik.
- Ha nem vagy éhes... - kezdenék bele, de a kezével nemlegesen int.
- Nem erről van szó - tisztázza le gyorsan. - Csak nem szabad ilyeneket ennem, főleg úgy, hogy pár hete már edzeni sem voltam.
Teljes mértékben komoly, éppen ezért lepődik meg, amikor mindenféle akaratlagosság nélkül elröhögöm magam. Azt gondoltam, sokkal nyomósabb érvet fog felsorakoztatni ellene. Erre csak annyi az egész, hogy diétán van?
- Ne szórakozz már! - bámulok rá, majd anélkül, hogy érdekelne a tiltakozása, elindulok. - Gyere!
- Tainley, nem szórakozok, ha Zora megtudja, megöl - háborodik fel, mire hatalmasat sóhajtva visszafordulok.
- Az ő ötlete volt? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. - Vagy magad miatt csinálod?
- Mindkettő -fontolja meg. Eléggé diplomatikus válasz. - Nem eszik semmi ilyesmit, nem nehéz inspirációt meríteni belőle - vonja meg a vállát.
Egy végtelenségig tűnő percig nem szólalok meg, a mélybarna tekintetbe merülve próbálom eldönteni, hogy mennyi igaz abból, amit állít. Nekem eléggé úgy tűnik, hogy tökéletesen boldog volt még akkor is, amikor nem volt kigyúrva.
- Egyetlen alkalomtól nem fogsz elhízni - rázom meg a fejem. - És különben is... Mi változik attól, hogyha felszedsz pár kilót? - teszem fel kissé meggondolatlanul az őszinte kérdést.
Keserű mosolyra húzza a száját, és ez pont elég ahhoz, hogy megértsem. Vele szemben nagy elvárások vannak, amiknek emberi mivoltából persze meg is akar felelni. Tudnia kéne, hogy nem éri meg. Nem éri meg ilyen korlátokat szabnia, miközben saját magát akadályozza meg abban, hogy boldogabb és felszabadultabb legyen.
- Rendben - bólintok rá végül. - Akkor én veszek magamnak kettő nagyot, és ha esetleg meggondolnád magad... Vagy ha véletlenül nem lennék képes megenni őket... - tárom szét a kezeimet, mint aki már előre tudja, hogy egy ilyen sajnálatos helyzetbe fog keveredni.
És ekkor megtörik a jég. Liam egy pillanat erejéig még bámul rám, aztán a hajába túrva elvigyorodik. Ezt egy igennek veszem. Megindul felém, és amikor beér, együtt megyünk tovább a havas utcán. A lámpák sárga és halovány fénye biztonságba ringat minket, nem fogják felismerni. Pláne mert már kezdenek zárni a boltok, és nincsenek annyira sokan a városban.
- Hihetetlen vagy - csóválja a fejét még mindig az előzőeken morfondírozva, én pedig úgy érzem, ezt nem negatívan kell érteni. - A te hibád lesz, ha elhízom, és a rajongóim nem fognak szeretni - viccelődik.
- Te még úgy is jól néznél ki...
Ekkor következik az a kínos pillanat, amikor rájövök, hogy mi csúszott ki a számon. A szememet lesütve imádkozom, hogy azonnal nyeljen el a föld. De nem, természetesen sokkal rosszabb történik. Méghozzá pontosan az, hogy semmi nem történik. Liam lelassít, és érzem magamon a tekintetét, én azonban egyenesen a bakancsom orrát bámulom, nem merem felemelni a fejemet.
Miért nem tudtam befogni a számat?
Az tény, hogy Liam - finoman is fogalmazva - helyes. Az tény, hogy mellé társul egy humoros, határozott, tehetséges és kedves személyiség. Az tény, hogy ezt mindenki látja. De az is tény, hogy rohadtul nem kellett volna most a tudtára hozni, hogy én is így gondolom.
Még félreérti.
Aztán nem bírom ki tovább, ránézek. A legnagyobb meglepetésemre viszont eszében sincs komolyan venni. Próbálja visszatartani a vigyorát, de nem nagyon megy, szélesen terül el az arcán.
- Szóval szerinted jól nézek ki, hm?
Szemtelenül viszonozza a pillantásom, és külön élvezi, hogy egy perc alatt elpirulok.
- Tudod, hogy értettem - válaszolok felháborodottan.
- Persze - szórakozik még mindig.
Hála az égnek nem tudja tovább folytatni, mert megérkezünk a pizzázó elé, és inkább a szomorú tényre terelődik a téma, miszerint éppen zárnak. Ha még kiszolgálni ki is szolgálnak minket, holt biztos, hogy nem tudunk beülni.
- Azért reménykedjünk - szorítom keresztbe az ujjaim. - Aztán majd kitaláljuk, hol együk meg.
- Ahogyan azt is remekül kitaláltad, hogyan rejtőzködjek? - vonja fel kérdőn a szemöldökét, még mindig pofátlanul jó kedvvel.
Megforgatom a szememet.
- Inkább gyere!
- Ráadásul ananászos - fintorog megadóan, miközben beleles a dobozba. A meleg azonnal elkezd kiáradni belőle, ezért rácsukom a kezére. - A kedvencem.
Míg ő azzal van elfoglalva, hogy ügyesen kicsempésszen néhány feltétet, én tanácstalanul nézek körbe, hogy mégis hova menjünk. A legtöbb hely ilyenkor már bezárt, az utcán hideg van. A sok percnyi tétova gondolkozás után, egyetlen logikus ötletem támad, azonban én hiába örülök meg neki nagyon, már előre sejtem, hogy Liam nem lesz oda érte.
- Kénytelenek leszünk a kocsidban megenni - jelentem ki egyszerűen, kissé sajnálkozva húzom el a számat, amolyan "hát ez van"stílusban.
- Ki van zárva - nyeli le a falatot, heves ellenkezésbe kezd. - Ott senki nem evett még.
- Itt az ideje, majd én fogok - vágom rá. - Ugyan, nem lesz semmi baja - legyintek, mire majdnem elejtem a fél kezemmel tartott pizzát. Liam gyorsan kimenti a kezemből, de még mindig a fejét rázza. - Ne csináld már!
Erre már nem reagál, jól láthatóan magában mérlegel. Muszáj felfognia, hogy tényleg nincs más lehetőség. Aztán felsóhajt, visszaadja nekem a dobozt. Előcsúsztatja a telefonját a zsebéből, megnézi rajta az időt. Már eléggé késő van, és még mindig nem mondtam el neki, amiért pontosan velem jött. Fogy az idő, tik-tak. Ha ellenkezni kezd, soha nem jutunk előrébb.
- Legyen - egyezik bele, arca nyúzott, ő sem hiszi el, hogy végül belement.
- Nem eszek le semmit - ígérem meg vidáman, mielőtt meggondolná magát, tényleg örülök, amiért megengedte. Már lefagy a kezem, mivel nem hoztam kesztyűt, és az orrom is egészen biztos piros.
Keresztülvágunk az úttesten, mivel kevés autó van már. A parkolóba szintén a rövidebb vonalon megyünk, így sokkal hamarabb megérünk az Audihoz. Gyorsan szállok be, óvatosan egyensúlyozok a kajával, ameddig becsukom magam mögött az ajtót. Liam megkerüli a kocsit, és az első dolga, amikor beül, hogy elindítja a fűtést.
A Hawaii pizza még mindig eléggé meleg, így amikor óvatosan szétszedem a véletlen összeragadt szeleteket, gőzölögve szakad szét a tészta.
- Tessék - nyújtom felé, anélkül, hogy rá néznék.
Én pedig első harapásra annyit tömök magamba amennyit csak tudok, nem érdekel, hogy a pizzaszósz összemaszatolja az orromat, már iszonyú éhes voltam.
Liam éppen kezdene bele a sajátjába, amikor meglát. Széles mosoly terül szét az arcán, nem tudja visszatartani a nevetését.
- Most landolt egy sonka a lábadon - állapítja meg röhögve.
- Hoppá! - Felveszem, jó ízűen dobom be a számba. - Öt másodperces szabály.
Liam hitetlenkedve pislog rám, aztán egy kis habozás után így szól:
- Te sokkal másabb vagy, mint ő.
Felnézek rá, találkozik a tekintünk. Nem fűzök hozzá semmit a dologhoz, inkább nem kérdezek rá, hogy pontosan miben. Úgyis sejtem.
Én nem foglalkozom annyit a külsőmmel. Annyit eszek, amennyit akarok, eszembe se volt sose diétázni. Nem tervezem meg az életem minden egyes percét, nem akarok megfelelni mások elvárásainak. Ezzel szemben Zora mindig a legjobbat nyújtja. Mindig is ő volt közülünk a megfontoltabb, a komolyabb, aki mégis... mégis mindenkit rabul ejt. Van benne valami, aminek még én is a hatása alatt voltam hosszú évekig. Valami kiismerhetetlen, mély és elszánt. Az ember mindent megtesz, hogy akár egy percig is a bűvkörébe léphessen, mert akkor különlegesnek érzi magát, hogy sikerült megfelelni neki. És a legszebb az egészben, hogy neki gőze sincs erről. Ösztönösen ilyen.
Kicsit lehajtom a fejem, a pizza végét mustrálom. Ha van tökéletes pillanat, hogy elkezdjek beszélni, hát az kétség kívül most lenne.
- Szerelmesek egymásba Mark-kal? - kérdez rá egyenesen. Láthatóan ez az, amitől a legjobban tart.
Erre rögtön felfigyelek, automatikusan kezdem el rázni a fejemet.
- Nem - suttogom halkan. - Már nem. Vagyis nem tudom.
- És miért mentek szét? - ráncolja a homlokát. Nem volt nehéz rájönnie, hogy volt közöttük valami. Az igazi problémát az jelentette, hogy Mark miért viselkedik még mindig így. Hogy kell-e aggódnia miatta.
- Zora Londonba költözött...
A legegyértelműbb ürügy, amit csak ki tudok találni. Reménykedjünk, hogy Liam is beveszi. Az ajkamba harapva pillantok rá, azonban nem kellene. Minden rá van írva. Nem hisz nekem.
- És? Ez nem magyarázza meg azt a részét a dolgoknak, miért viselkedett úgy veled Mark.
Szóval mégis figyelt.
Érzem, ahogyan az agyam kis híján szétrobban az egyszerre feltörő emlékektől, amik megrohamoznak, amint csak felötlik bennem, hogy beavatom a részletekbe. Kerülöm a szemkontaktust, egyenesen a szélvédőre meredek. Úgy kezdek el beszélni, hogy szinte észre se veszem. A hangom halk, és igyekszem mindenféle fájdalomtól mentessé tenni.
- Nem csak testvérek voltunk, hanem legjobb barátnők. Mindenünk közös volt, mindig ugyanazzal játszottunk, mindig ugyanolyan ruhákat hordtunk. Együtt aludtunk, együtt játszottunk, együtt töltöttük szinte az összes percünket. Imádtuk egymást, egészen addig, ameddig nem kerültünk a lehető legrosszabb helyzetbe: olyas valakin kellett osztoznunk, akit mindketten szerettünk. - Kis szünetet tartok. - Mark anyja és a miénk jó barátnők voltak, sokszor összejártak, így Mark folyamatosan a mi házunkban lógott. Az elején furcsán méregettük, és nem bírtuk, de egy idő után közösen kezdünk el dolgokat kitalálni, amivel idegesíthettük a szüleinket. Szoros kapocs alakult ki, és Zora és én is beleszerettünk. Ez volt az első olyan dolog, amit nem beszéltük meg a másikkal. És amikor bevallottam Marknak az érzéseimet...
Mély levegőt veszek. Összeszedem a maradék erőm, tudom, hogy most jön csak a nagyja, és muszáj túlesnem rajta. Liam türelmes, nem szakít közbe, várja, hogy folytassam.
- Megkért, hogy maradjunk csak barátok, mert ő nem úgy néz rám. Én pedig elfogadtam, nem mintha képes lettem volna mást tenni. Fontosabb volt, hogy bármilyen formában mellettem maradjon, minthogy végleg elveszítsem. Abba belehaltam volna. Minden ment a megszokott kerékvágásban. Zora más fiúk körében is nagy népszerűségnek örvendett, ezért amikor kiderült, hogy együtt van valakivel, én... - A hangom megremeg, lenyelem a könnyeim. - Nem sejtettem, kivel. De aztán kiderült. Mark őt szerette, és Zora hasonlóan érzett iránta. Egyik nap, amikor Zorát kerestem, megláttam őket. - Megállok, a kép, amint együtt enyelegnek, akkor és ott beleégett az emlékeimbe,. Még ennyi idő után is olyan érzés, mintha gyomorszájon vágnának. - Sokáig veszekedtünk utána. Nem bírtam végig nézni, hogy együtt vannak, ők pedig nem bírtak lemondani a kapcsolatukról. Aztán Zora inkább elköltözött, mert így könnyebb volt - hadarom el a végét inkább, megrántom a vállam. - Ennyi.
Szándékosan kihagyom azt a részt, hogy azóta, hogy Markot megismertük, féltékeny voltam a nővéremre. Elhallgatom, hogy valahol legbelül sejtettem, hogy szerelmesek, mégis abba a hitbe ringattam magamat, hogy ezt soha sem tennék meg velem. Naiv voltam, amiért azt gondoltam, hogy csak azért, hogy kíméljék az érzéseimet, elszakadnak egymástól.
Az ő szerelmüknél erősebb azonban nem létezett. Képes volt egy öröknek hitt kapcsolatot szétszakítani.
Drága Azy, aki a hétfő estémet bearanyozta ♥!
VálaszTörlésMeg sem lepődsz szerintem már azon, ha csak dicsérni tudlak :$ Egyszerűen hihetetlen, hogy egy átlagos ruhavásárlást és "pizzázás"-t ilyen élvezetessé tudsz tenni :3 Eddig is imádtam Liam-t oda-vissza, de ezután a fejezet után az imádatom még mélyem és nagyobb lett feléje ♥ :3 Izgultam, vajon Candy-nél eltörik-e a mécses, de tartotta magát és szépen elmesélte a nővére és közte történteket... Noha nem részletesen, de legalább Li is képben van valamelyest :) Ami a legviccesebb, hogy kezdek valamit érezni a levegőben Leeyun és Tainley között... Oké, hogy Zora a képben van, de akkor is...
Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További jó éjt és kitartást a hétre ♥!
Love Ya,
Mace
Drága Macym, aki a vasárnap estémet gyönyörű varázsoltad!
TörlésOh, dehogynem, mindig meglepődök, amikor szépeket írsz nekem, mert sose fogom felfogni, hogy valaki valóban ilyen pozitívan gondolkozhat arról, amit csinálok. Jaaaj, de édes vagy, annyira boldoggá tesz, ha tényleg élvezetesnek találod. Hidd el, nekem a legjobb, ha sikerült örömet okoznom. Számomra egy csoda, hogy tudhatom, hogy milyen érzéseket váltott ki belőled a fejezet, illetve mi a véleményed a történekről. Úgyhogy megint csak egy hatalmas köszönet nélkül, hogy itt vagy, és erőt adsz! Köszönök mindent, imádlak! Neked is sok kitartást a jövő héthez! <3333333333
Sok-sok puszi, Azy
Drága Azy!
VálaszTörlésElképesztő vagy! Már megint nagyot alkottál!
Úgy sajnálom Candyt! És Liamet is! Hogy nem veszi észre, hogy Zora NEM-ILLIK-HOZZÁ!
Ajh! Kényszeresen meg akar felelni neki, Zora pedig kihasználja ezt és manipulálja!
Ahj!
Na jó, nem dühöngög tovább!
Csodás a rész és te is az vagy! :)
Lexyi xxx
Drága Lexyi!
TörlésTe vagy az elképesztő, amiért mindig írsz, és megosztod velem a gondolataid. Igen, úgy tűnik ebben a történetben mindenki eléggé szerencsétlen helyzetben van, pedig nem is így akartam, fogalmam sincs, hogyan alakult így, haha. Köszönöm szépen, hogy itt vagy, és te vagy a csodás! <333333333
Rengeteg puszi, Azy
Drága Azy!
VálaszTörlésEhhez a blogodhoz még nem kommenteltem, és őszintén szólva az előzőnél se sokat. Nagyon sajnálom!
Viszont ennél már az első fejezetnél elhatároztam hogy írni fogok, mert őszintén ez a kedvencem az összes közül, annyira uhh.
Hihetetlenül tehetséges vagy, remélem lesz még másik blogod (mondjuk egy Niall-os? bár láttam, Ask.fm-en már volt aki említette, de most megteszem én is :) ).
Zora, Zora egyáltalán nem bírom, bár egész normális volt hogy elment Londonba, és ezzel talán annyit segített hogy Tainleynak nem kell végig néznie a szerelmüket, Markot bunkónak, nagyon bunkónak találom, Liam pedig egy félisten. Én is ennyire kedves, törődőnek képzeltem el, mint ahogy te is leírtad. Liam csak jó ember lehet.
A következő fejezetet nagyon várom!
Ölel, Roro
Drága Roro!
TörlésTe jó ég, el sem tudom mondani, hogy akkor most mennyire örülök, amiért itt vagy, és megtiszteltél a véleményeddel. Ne sajnáld, akkor kell csak írni, amikor kedved és erőd van! <3
Ez a kedvenced? Jaj, milyen leírhatatlan érzés ilyet olvasni, főleg, hogy nekem is, azt hiszem. Bár szerintem minden új fejezetnél ezt érzem, és csak a blog befejeztével tudom biztosra, hogy melyik volt az, ami a top. :')
Igen, lesz egy Niall-es blogom is ezek után, de aaahw, annyira jól esik, amiket írsz, hogy most konkrétan mosolygáson kívül is tudok mást csinálni, haha. Úgyhogy sajnálom, ha ez a válasz egy kicsit furcsa és szedett-vetett, de próbálom őszintén azt leírni, ami eszembe jut. Ne aggódj, Zoráról még sok minden fog kiderülni, és igyekszem majd több szerepet adni neki, hogy rendesen látszódjon, hogy milyen is igazából. :)
Örülök, amiért Liamet ilyennek képzeled el, örülök, amiért írtál nekem, örülök, amiért sikerült akár egy percre is talán mosolyt csalnom az arcodra! És borzasztóan hálás vagyok mindenért! Sietek a következővel! <333333333333
Rengeteg puszi, Azy
Drága!
VálaszTörlésImádom, imádom, imádom! Hihetetlenül, fantasztikusan, csodás lett, ez a rész is.
Nagyon jól megalkottad Liam karakterét. Imádni való. Szegény Candy, ahogyan elmesélte mi történt a múltba. És Liam mennyire beletrafált, hogy Zora és Mark szerelmesek voltak egymásba. Kíváncsi vagyok, vajon Zora, hogy érez még Mark iránt. Taynley karakterével nagyon könnyű azonosulni.
Nagyon sajnálom, hogy az előző részhez nem írtam.
Drága Mónika!
TörlésÉn pedig tudod kit imádok? Téged, téged, téged! Komolyan nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy mellettem vagy, és kitüntetsz azzal, hogy olvasol és írsz. Köszönöm szépen, rengeteget jelent, de tényleg! Bevallom, én is szeretem a szereplőket, úgy érzem, még soha kaptak ennyi szerepet, mint itt... :')
Ne sajnáld, elvégre most itt vagy, és ez az, ami számít! Már azért is hálás lehetek, hogy olvasol! <33333333
Sok-sok puszi, Azy
Drága Azy!
VálaszTörlésElkell mondanom, drága, hogy ameddig ilyen fantasztikus részeket hozol nem bánom mennyit kell várni rájuk. :)
Az előző rész után biztos voltam benne, hogy mindenképp elferditit az igazságot és teljesen ,más szorit ad elő Liam-nak... Arra nem számitottam, hogy néhány részleten kivűl mindnet elmondjon...
Meg tudom érteni, miért nem akarja, hogy a szűlei és Liam megtudja a teljes igazságot, de akkor sem helyes, hogy ő mindeközben szenved...
Zora pedig egy kis lotyó (bocsánatot kérek a szóhasználatomért, de nagyon nem kedvelem a személyét). Mégis, hogyan képes igy bánni a salyát testvérével? Nagyon szivesen bemutatnám neki a jobb tenyerem... :D
Rettenetesen türelmesen fogok várni a következő részre :)
Ölel, Jule B.
Drága Jule B.!
TörlésEszméletlenül jól esik a türelmed, ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy valóban nekem vannak a legjobb olvasóim. Sokszor láttam másoknál, hogy sajnos néhány bloggerinánál nem tudnak várni az új részre, és durván követelik. Olyan jól esik, hogy Ti ilyen megértőek vagytok, komolyan! :')
Nagyon sokáig én is úgy voltam vele, hogy Tainley nem lesz őszinte, és kamuzni fog valamit, de aztán... Nem tudom, úgy voltam vele, hogy nem lesz sok alkalma, hogy elmondja az igazságot, és akkor Liam nem tud meg semmit, nem változik semmi, és nincs történet. Úgyhogy inkább emellett döntöttem, remélem nem bánod. :')
Juj, most mondanék valamit, mert a következő részt már megírtam, amiben ááááá, annyira imádtam írni, szóval szerintem kicsit máshogyan fogjátok látni a dolgokat. Úgyhogy most csöndben is maradok, de abban igazat adok neked, hogy Tainley szenvedett/szenved sajnos. :(
Rettenetesen köszönöm, hogy ilyen édes vagy, nem is tudom, mivel érdemeltelek ki! <33333333
Rengeteg puszi, Azy
Édes, drága, egyetlen Azym!
VálaszTörlésNagyon örülök, amiért végül megírtad ezt a részt és hidd el, egyáltalán nem érdekel, mikor hozod a folytatást. Bármikor, bármennyi kimaradás után szívesen folytatom, és ezt most nem azért mondom, amiért egyszer beszéltük, hogy ezt szoktuk írni a kommentárokba. Ezt a történetet minden nap képes lennék olvasni. Ez a fejezet nagyon közel került a szívemhez, szinte minden sorában magara ismertem benne, és nem tudom, hogy tudatos volt-e, de komolyan úgy éreztem, ezek a mondatok akár az én számból is szólhattak volna. Az, hogy meghalt volna nélküle, és inkább Mark barátja maradt, az öt másodperces szabály. Candy is ugyanolyan bénán eszik, mint én :") ugyanolyan mélyen szeret, mint én :") Jaj! Hát nem tudom, mit mondjak, csodálatos rész volt. Egyébként az olasz... egyből Viv jutott az eszembe, na meg ő sem tud valami szépen enni, a kocsiról meg az apum, aki nem engedi, hogy együnk benne! Tényleg nagyon személy lett, hihetetlen vagy <3 Apropó, imádom a párosunkat, remélem Liam rájön, hogy Zora nem hozzá való :)
Nagyon szeretlek <333333
Millio puszi Xx
Édes, drága, egyetlen szerecsendiom!
TörlésAhw, és ráadásul Te is ezt mondod! (Mármint hogy vársz, ha kell) Köszönöm, köszönöm, úgy imádlak, amiért ilyen édes vagy, nem lehetek elég hálás, hogy mindig megértesz és mellettem állsz. Haha, igen, tényleg ezt beszéltük, és tudom, hogy akkor ezt most nem úgy érted. :')
Minden nap? Túlzol, drága! Ahj, azt sem tudom mit mondjak. Valóban nem tudatos, hogy így alakulnak a dolgok, valójában csak beleképzelem magamat Tainley helyzetébe, és nekem is ezek az alap érzések, amik eszembe jutnak. Ennyire magadra ismersz benne? Amikor ilyen kis dolgokban hasonlítasz rá, akkor örülök, de abban, hogy ennyire fájdalmasan érez, nem annyira, mert nem szeretném, ha te gyötrődnél drága! <33333
Nagyon szeretlek, kincset érsz, Te vagy az egyik legjobb dolog a bloggerben! Köszönök mindent! <3333333333
Millió puszi, Azy
Akármikor is fogod hozni a részeket, én/mi ugyanolyan izgatottan fogjuk elolvasni, és ugyanannyira fog tetszeni, mint az eddigi részek, és a mostani is. Nagyon jó lett, örülök, hogy már jobban ismerem Mark és Zora történetét, még akkor is, ha már úgy ahogy ismertem. Nagyon vártam már azt, hogy hogy fogja megmondani Tainley Liam-nek a menyasszonya sztoriját, és végül a kertelés nélküli módot választotta. Nagyon várom a következő részt, bármikor is fog jönni. Fantasztikusan írsz, mindig várom a fejezeteidet, bármelyik blogodat olvastam is. <333 :)
VálaszTörlésDrága Katám!
TörlésJaj, Te pedig tényleg nem tudom hányadik vagy, aki ezt írja, és aaahw, annyira köszönöm. Eszméletlen jól esik, és igazán megnyugtató, hogy attól még, hogy kések meg minden, nem pártoltok el. Köszönöm, köszönöm! Remélem, hogy a továbbiakban még ennél is jobban megfogod őket ismerni, illetve Markot is, aki te jó ég, oké, nagy spolier, de úgy tűnik, hogy a kedvenc szereplőm lett... Legalábbis a következő fejezet erejéig biztosan, haha! És ez annyira fura!
Csodálatos vagy, nem tudom elégszer megköszönni a támogatásod, drága! <333333333333
Rengeteg puszi, Azy
szia Azy!
VálaszTörlésistenem, ez nagyon cuki rész volt a tainley-liam párost tekintve *-*, kár lett volna ettől megfosztani minket...remélem hamar túljutsz a dolgokon, és ismét megszáll az ihlet :)
a rész másik feléről, igazából én egy kicsit durvábbra gondoltam a sztorit, azt hittem, hogy tainley és mark együtt voltak, csak megcsalta zorával, te ennél egy enyhébb verziót választottál, de a lényeg ugyanaz ;) örülük, hogy most már ez is kiderült számunkra, és nem kell találgatnunk...
nagyon várom a kövi a részt, remélem mihamarabb érkezik *-* :)
puszi: d.
ui.: ha a jobb felső sarokban rákattintunk a történetre, akkor ott véletlen nincs elírva a főszereplő lány neve?!
Drága d.!
TörlésJaaaj, igen, szerintem is most eléggé aranyosak voltak, és kész élvezet volt velük írni ilyen jelenteket, haha. A mostani részt már könnyebben sikerült összehoznom, és úgy érzem, hogy talán kezdek kilábalni ebből az egészből, de köszönöm szépen a bátorítást! :)
Én is örülök, amiért végre egyre közelebb járhatunk ahhoz, amikor az összes félreértés és dolog tisztázódik a főszereplők között, már az elejétől kezdve ezeket a pillanatokat vártam. Sietek a következő résszel, ígérem! És nagyon nagyon szépen köszönöm, hogy mindig írsz! <3333333333
Puszi, Azy
UI: Hopszi, de! Eddig észre sem vettem, hogy eredetileg Tainey akart lenni a neve, és Tainley. Úgy tűnik, kicsit átírtam, anélkül, hogy tudtam volna, haha! Köszönöm, amiért szóltál!:)
Drága Azy!
VálaszTörlésTudod, először az első sorokba mindig valami olyasmit akarok írni, ami kifejezi eléggé, hogy mennyire tetszik az adott rész, de közben mégsem tűnök koravénnek, és akkor mindig kitörlöm azt, hogy 'Szent habakuk'. :D Szóval, most sem írom le igazán, de mégis.
Szerintem (is) hihetetlen aranyos lett ez a rész, főleg, hogy Tainley ilyen kis hebrencs. Rémisztően kezd hasonlítani a viselkedése az enyémhez, ami furcsa, de neki jobban áll, pláne mert én tuti nem vagyok annyira aranyos, amikor kijelentem, hogy van öt másodperces szabály, meg billegek valamivel a kezemben (ami általában egy tálca pohár, de mindegy :D). A legkülönösebb viszont az, hogy pontosan tudom- és nem hiszem, hogy ezzel egyedül vagyok-, hogy Tainleynek Zora szöges ellentéte, pedig szinte csak elírásból meríthettem/tük ezt a gondolatot. Mi ez ha nem zseniális? :)
Egyértelműen megkedveltem már most a kissé szétszórt oldalát is Candynek, és az apró utalásokat, hogy Liam figyel, nem csak néz, de lát is. Kedvelem őket, határozottan, ahogy ezt a blogodat is, és alig várom, hogy ezt újra meg újra leírhassam neked. :) <3
xx Lu
Oh, és visszakanyarodva az előző bejegyzés alá írtakhoz: valahogy az esetek nagy többségében úgy alakul, hogy nyilvános helyen olvasok blogokat (buszon, vonaton, HÉV-en, villamoson), és szerintem én vagyok az egyetlen, aki észre sem veszi, hogy majdhogynem belemásztam már a telefonba, de nem tehetek róla, mert mindig ilyen fantasztikus dolgok várnak rám, és nem tudok ellenállni. :D
Drága, egyetlen Lu!
TörlésHaha, de írd le nyugodtan. Ne tudd meg, milyet mosolyognék, ha azt olvashatnám, hogy "Szent habakuk"! Egyébként néha nekem is eszembe jut, hogy tök furcsa kifejezésekkel tömöm tele a kommenteket, de hát... Ha ez jut eszedbe, csak bátran! <3
Egyszerűen felfoghatatlan érzés, hogy azt olvashatom, hogy szerinted is aranyos lett a rész. És na, ne mondj ilyeneket, száz százalékig biztos vagyok benne, hogy Tainley-nél ezerszer aranyosabb vagy. :D <3
Hát ezt most megerősíteném meg nem is. Mert eddig tényleg szöges ellentéte, de ahogyan ismerem magamat, majd úgyis fogok olyan részeket írni, ahol felszínre kerül, hogy azért hasonlítanak (vagyis nem tudom, lehet mégsem, jaj). Szóval igen is, meg nem is... Nem tudom, ez hogy lehetséges, majd valahogy kialakul. :')
Naaaaagyon köszönöm, amiért megint írtál, annyira hálás vagyok komolyan, hogy mindjárt elsírom magamat. Imádlak, és bízom benne, hogy nem fogok majd csalódást okozni! <3333333333
Rengeteg puszi, Azy
UI: De durvaaaaa! Haha, most már akkor tényleg kíváncsi lettem, hogy hogyan tudsz közben közlekedni! :DD <3