Drága Olvasóim!
Íme itt is van az újabb fejezet, nagyon bízom benne, hogy tetszeni fog nektek, imádtam!!! írni. Ennél a résznél éreztem először, hogy kezdenek egy kicsit összefutni a szálak, amiket nem is terveztem. Remélem most már a történet jobban kialakul. :)
Az összes kommentre válaszoltam visszamenőleg is, sajnálom, amiért ennyi ideig tartott, most már próbálok ezen változtatni, és nem össze-vissza késni. Nagyon köszönöm, amiért még itt vagytok nekem, imádlak Titeket!
Rengeteg puszi, Azy
UI: Kíváncsi vagyok, ezek után mit gondoltok a szereplőkről. :)
Még sosem volt ennyire kényelmes a csend. Ahogyan ülünk, mindketten a gondolataikba temetkezve, úgy érzem, hogy pontosan ez kell. A fejemben újra és újra végig futnak az emlékképek, egyedül rájuk koncentrálok. Mark és Zora. Nevetnek, egymásra néznek, mosolyognak, szerelmesek. Hazudnak, szenvednek, veszekednek, nem találkoznak többet.
- Nem is említette, hogy lett volna valakije...
Liam még is úgy érzi, hogy hozzá kell fűznie valamit. Kifújja a levegőt, és ezzel együtt a feszültség is távozik belőle. Beletúr a hajába, a kormányon dobol, jár az agya.
- Nem csodálom - mondom halkan. - Ez olyan, amit inkább kerülünk.
- Kérdezhetek még valamit? - ráncolja furcsállóan a homlokát, felém fordul. Bólintok. - Ha te nem lennél, még mindig együtt lennének?
Kissé lefagyok, érzem, ahogyan a fájdalom szétjár bennem, és elér minden porcikámba. Lehajtom a fejemet, halogatom a választ.
Soha nem merült fel bennem, hogy mi lett volna, ha én nem szeretek bele Markba. Vajon Zora úgy is elmegy Londba? Vagy a közelben keres állást, csak hogy a szerelme közelébe maradhasson?
- Én... - fogok bele a magyarázkodásban, azonban a szavak elhagynak. Megrekedek.
Pontosan tudom, hogy ha én nem elleneztem volna a kapcsolatukat, és nem gyűlöltem volna őket miatta, akkor Zorának eszébe se jutott volna itt hagyni Markot. Ellenben nem igazán hagytam más választást. Minden nap megvetéssel néztem rá, szóba se álltam vele, csak ha ordibáltam, és az összes fájdalmamat rázúdítottam. Tulajdonképpen miattam mentek szét.
És mégis mit reméltem? Hogy Mark belém szeret, ha elszakítom tőle? Azt, hogyha a nővérem már nem az áll az utamba, akkor biztosan foglalkozni fog velem is? Hogy helyettesíthetem azt, amit elvettem tőle?
Ostobaság.
Annyira nyilvánvaló, hogy soha nem lesz az enyém. Nem számít, hogy Zora férjhez megy máshoz, vagy messze van tőle, nem változtat semmit az érzésein. Én voltam a naiv, amiért azt gondoltam, hogy egy nap majd odajön hozzám, már nem fog haragudni, és ad nekem egy esélyt.
- Igen, együtt.
Ekkor még sejtésem sincs, hogy igazából pontosan ez az, ami számít ebben a történetben. Mindenféle meggondolás nélkül jelentem ki hangosan is. Túl őszinte vagyok.
- Anyukád felhívta, és meghívta az ünnepekre. Eléggé zaklatottnak tűnt, de azt hittem csak izgatott. Másnap bedobta az esküvő témát. Én... - sóhajt egy hatalmasat, láthatóan teljesen félreértelmezte a dolgokat. - Úgy gondoltam, a szüleiteknek szeretné megmutatni, hogy megállt a saját lábán, és mennyire jól megvagyunk, mennyire szeretjük egymást.
Nem kell folytatnia, tudom mi következik aztán. Liam korainak tartja, nemet mond, mire Zora kikészül, és el akarja hagyni. Utána Liamen a sor, hogy kikészüljön, és belemegy, csak el ne veszítse.
- Más volt az oka... - sóhajtja, a csalódottság és a kétely kihallatszik a hangjából, én pedig az ajkamba harapva sütöm le a szememet.
Liamet nem az érdekli, hogy Zora hazudott-e vagy sem. Mindenki hazudott és mindenki hibázott életében, ettől nem fog máshogyan ránézni. Sokkal fontosabb, hogy a menyasszonya miért sürgeti az esküvőt, miért akarja magához láncolni ultimátumokkal. Mit akar annyira elfelejteni, hogy mindent megtesz a továbblépés érdekében. Vagy inkább kit.
Haza fele tartunk, most a rádió sincs bekapcsolva,a maradék pizza a hátsó ülésre dobva, valahogy elment az étvágyunk. Néma csönd övezi az utunkat. Szenvedünk az igazságtól, mert bármilyen ironikus is, de egy csónakban evezünk. Átérzem, amit ő, pontosan tudom, hogy milyen beleszeretni valaki olyanba, aki sose fogja viszonozni.
Bekövetkezett, amitől Liam leginkább félt. Megkérdőjeleződött, hogy Zora tényleg szereti-e. Kiderült, mit titkolt, kiderült, hogy miért menekült el innen. És ameddig számomra ez az egész csak a hazugságokról szólt, neki sokkal többről. Soha nem kérdeztem meg, hogy mennyire komoly a kapcsolata Mark-kal, soha nem hallgattam meg, amikor arról beszélt, hogy pusztán engem próbált megvédeni. Ahogyan nem figyeltem arra se, hogy Mark mit gondol. Mintha csak egy ócska játék lenne, amin vitatkozunk. Mintha az ő véleménye nem számítana, mintha ő nem dönthetne arról, kivel szeretne lenni. Figyeltem bárki másra is magamon kívül?
- Állj meg kérlek - szólok hirtelen Liamnek, mielőtt lefordulhatna, és elindulnánk kifele a városból. Még nem késő. - Van egy kis elintéznivalóm - suttogom magyarázatképpen, és már nyúlok is, hogy kiövezzem magam.
Félreáll, a motort nem állítja le, azonban keze a kulcs felé nyúl.
- Tessék? - furcsállja. - Akkor hogyan jutsz majd vissza? És a ruha?
- Hívok egy taxit - gondolom gyorsan végig. - A ruhát kérlek tedd le az ágyamra - teszem hozzá, majd mielőtt kiszállnánk, még felé fordulok. Hálásan pillantok rá, azt hiszem, ha nem hozta fel volna újra a témát, nem érzem szükségesnek, hogy tisztázzak néhány dolgot. - Köszönöm.
- Egy ruha igazán semmiség - vonja meg a vállát, mire megrázom a fejemet.
- Nem csak azt - mosolyodok el halványan. Szomorú, de mégiscsak mosoly. Összevonja a szemöldökét, viszont én már nem felelek semmit. Kiszállok, megigazítom a táskát a vállamon, aztán becsukom az ajtót. Intek egy utolsót neki, mire még mindig egy kicsit értetlen Liam bizonytalanul viszonozza.
Megkerülöm a kocsit, hallom, hogy a gázra tapos. Egy másodpercig még látom az arcát a visszapillantóban. Nem mérges és nem ideges, pontosan úgy fest, mint aki rájött, hogy egy olyas valaki a menyasszonya, aki talán még mindig másba szerelmes. Csalódott és menthetetlenül reménytelen. Tudom, mert én is pontosan ugyanezt látom, amikor tükörbe nézek.
Elfordulok, és megállapítom, hogy egészen a város szélére jutottunk. Az utcai lámpák sárga fényének köszönhetően jól látszik, hogy minden latyakos és kihalt. Nem sokan járnak már erre fele, tizenegy óra lesz lassan. A kabátzsebembe dugom a kezem, a szám elé húzom a sálam, és elindulok befele. Felismerem a környéket, nem kell sokat sétálni, és eljutok pontosan ahhoz a házhoz, ahol Mark lakik. Ameddig oda nem érek, azon kattogok, mit is fogok neki mondani. Rengeteg opció felmerül, azonban úgyis tudom, hogy a döntő pillanatban egészen máshogyan fog elsülni minden.
A gyárból kialakított épületben az a jó, hogy hatalmas a belső tere, nagy ablakokkal és Markon kívül csak egy lakója van. Ráadásul a tetejére ki lehet menni, régebben sokszor "piknikeztünk" ott hárman.
A bejárathoz sétálok, minden erőmet összeszedve nyomom meg a kaputelefonon található számot. Remélhetőleg felveszi, és be is enged.
Legalább egy fél percig nem válaszol, az idegesítő dallam csak szüntelen zenél, már kezd az agyamra menni. A bátorságom is kezd megcsappanni, lehet még sem volt olyan jó ötlet idejönni. Hátat fordítok, frusztráltan túrok bele a hajamba, amikor hirtelen megüti a fülemet a hangja.
- Igen? - Rekedt és fáradt, valószínűleg ő sincs mostanában jó formában. - Halló?
Mielőtt még azt hinné, hogy csak szórakoznak vele, visszasietek.
- Mark, Tainley vagyok, ne tedd le - hadarom, már előre könyörgök.
- Mi a francot keresel itt ilyenkor? - kérdezi idegesen, a fogadtatásom pontosan olyan, mint amire számítottam.
- Kérlek, csak öt percet adj!
- Mit akarsz? - A hangja fagyos és idegen, semmi kedve hozzám. Ez rendesen elbizonytalanít, nem tudom, érdemes-e megpróbálnom. Elvégre ki nem állhat azóta, hogy Zora miattam ment el.
- Mit akarsz? - A hangja fagyos és idegen, semmi kedve hozzám. Ez rendesen elbizonytalanít, nem tudom, érdemes-e megpróbálnom. Elvégre ki nem állhat azóta, hogy Zora miattam ment el.
- Bocsánatot kérni - nyögöm ki végül, és bízom benne, hogy ha valami, akkor majd ez felkelti az érdeklődését, és hajlandó lesz rám áldozni egy kevés időt.
Teljesen csend van, és ha nem hallanám, ahogyan felsóhajt, biztos lennék benne, hogy letette. Azonban a következő percben megszakad a vonal, a bejárati ajtó pedig halk síppal jelzi, hogy nyugodtan tolhatom befele, ki fog nyílni.
Mivel a nehezén túl vagyok, megnyugszom, a szapora légzésemet is normalizálom. Átvágok az előtéren, miközben végig próbálok lelkiekben felkészülni arra, ami következni fog. A bakancsomat bámulom végig, csak akkor emelem fel a tekintetem, amikor folyosó végére érek, és abban a momentumban meg is állok.
Mark ajtaja már nyitva van, az ajtófélfát támasztva várta, hogy jöjjek. Tekintete most egészen furcsa, mintha kevesebb dühöt látnék benne, helyét most a kíváncsiság vette át. Fél éven keresztül ki nem állhatott, és pont ezért én is őt. Alig szóltunk egymáshoz, és a legutóbbi szóváltás sem sült el sokkal jobban. Persze, hogy érdekli, mi hozott ide, miért kérek hirtelen bocsánatot.
Nem megyek hozzá egy méternél közelebb, leszobrozok tisztes távolságban. Már éppen elfogadnám, hogy akkor itt, a folyosón fogjuk megbeszélni a dolgokat, amikor a fejével int.
- Gyere be! -löki el magát, megvárja, ameddig elsétálok előtte, utána becsukja az ajtó utánunk.
- Köszönöm - simítok végig a karomon, eléggé kényelmetlenül érzem magamat. - Nem fogok sokáig zavarni - ígérem meg.
Mark nem néz rám, helyette befordul balra, így a fal miatt teljesen elveszítem a szemem elől. Egyedül maradva inkább leveszem a cipőm, a kabátomat is felakasztom. Követem őt a nappaliba.
Ez a legnagyobb szoba az egész lakásban, nem mintha olyan sok lenne. És ezért általában itt alszik, a kanapén kihúzva. Most is éppen azt csinálja, a párnát felrázva csinálja meg magának az ágyat.
Pár dolog megváltozott, mióta legutoljára itt jártam. A közös fényképek eltűntek, a kanapén lévő fekete húzat új, a régen folyamatosan telerakott üvegasztal üres, az ablakok elé függöny került, a hatalmas lovas festményt, - amit tőlem kapott szülinapjára - pedig leszedte. Most a falnak döntve vár arra, hogy mi lesz a sorsa. Azonban ezeken kívül minden ugyanolyan. A szekrény tetején lévő tévé, a rengeteg lemez, amiknek mániákus gyűjtője, a dohányzóasztalon hagyott hamutál, az elszórt ruhadarabok, az üres thai kajás doboz.
Szándékosan nem néz rám, úgy tesz, mintha nagyon a fekhelye megvetéssel foglalatoskodna. Ráhagyom, nekem is könnyebb úgy vallomást tenni, hogy nem vizsgál közben.
- Én... bocsánatot kérni jöttem - ismétlem meg, amit már lent közöltem vele. - Nem csak azt, hogy a múltkor a képedbe vágtam, hogy Zora tovább lépett - suttogom halkan, a tévében játszódó South Park le van némítva, így szerencsére biztos hallja a szavaimat.
Igazít egy utolsót a lepedőn, aztán féloldalasan felém fordul. Arcán kétely, nem bízik bennem, sem abban, hogy tényleg nem azért kerestem meg, hogy veszekedjünk. Mivel nem szakít közbe, folytatom.
- Azt is bánom, hogy én...
Nehezemre esik ez az egész. Egyszerűen belebámulok a mélybarna íriszeibe, amik fél év után újra ugyanúgy néznek rám. Nem utálattal, nem lenézéssel, hanem mint egy régi barátra. Mert azok voltunk.
Kicsit hosszabb ideig, mint szoktam, lesütöm a szemem, utána a padlót kezdem el mustrálni. Érzem, ahogyan az összeszedettségem elmúlik, helyette újra az törött szárnyú lány leszek, aki nem bírja elviselni, hogy ő mindig az örök második. Akadozva fújom ki a levegőt, fanyar mosollyal bököm ki a kérdést, amire a választ már régóta tudom, de muszáj tőle is hallanom.
- Még mindig szereted? És ez nem fog változni, igaz?
Komolyan állja a tekintetem, végül a homlokát ráncolva rázza meg a fejét kissé összezavarodva.
- Miért fontos ez?
Megköszörülöm a torkom, kényelmetlenül helyezem a súlyt egyik lábamról a másikra. Őszintének kell lennem vele.
- Lehet, hogy Zora mégsem jutott túl rajtad - nyögöm fájdalmasan. - És a Liam-mel való házasság pusztán azért kell, hogy képes legyen elfelejteni.
Mark, ha lehet ezután még inkább elveszíti a fonalat. Kicsit közelebb jön, szkeptikus a hangja. Túl szép, hogy igaz legyen.
- Honnan veszed?
- Ahj - nyöszörgöm, az arcomat a kezeimbe temetem. - Én annyira nem akartam ezt.
- Tainley - teljesen elém áll, a csuklóm köré fonja ujjait, elveszi őket, hogy ne takarjanak. - Fogalmam sincs, miről van szó, kicsit egyértelműbben, ha kérhetem.
Nagyon közel van hozzám, mégis ez a pár centiméter egy egész szakadéknak tűnik kettőnk között. Azt hiszem észre sem veszi, hogy ezzel milyen érzéseket vált ki belőlem. Eddig is nehezemre esni kinyilvánítani az érzéseimet, viszont ezután...
- Tévedtem, oké? - csattanok fel keserűen. - Nem tudtam, mennyire nehéz neki, nem gondoltam volna, hogy képes egy házasságba menekülni! Elhúzott Londonba, azt hittem, akkor nem is jelent ez az egész olyan sokat!
- Azért ment el, mert túlságosan szeretett téged ahhoz, hogy bántson - emeli fel ő is a hangját. - Te többet jelentesz neki, mint én, hát még mindig nem érted?!
- De attól még hazudott!
- Pontosan azért, mert tudta, hogy ez lesz - engedi el végül.
Idegesen sepri ki a szemébe hulló tincseket. Hevesen hátat fordít, lassan járkál ide-oda. Kezét a zsebébe süllyesztve morfondírozik a hallottakon. Magával foglalkozik, én pedig pontosan ezért nem tudom már kontrollálni az érzéseimet, és azt veszem észre, hogy elkeseredetten sírhatnékom támad.
- Sajnálom, de annyira fáj - vonom újra magamra a figyelmét. - Mark, évekig barátok voltunk, és egyik percről a másikra ráébredtem, hogy én vagyok a felesleges harmadik. Szerinted milyen érzés volt rátok nyitni, és rádöbbenni, hogy totál hülyének néztetek? Milyen érzés volt együtt látni pont vele? A rohadt életbe, tényleg halvány gőzöd sem volt arról, mennyire beléd vagyok esve? Elveszítettelek!
Egy hang pedig a fejemben így válaszol: Nem veszítheted el, ami soha nem volt a tied.
A könnyeim nem tudnak megálljt parancsolni maguknak, felégetik a bőrömet. A sok-sok eltemetett fájdalom újra felszínre kerül, csak ezúttal egy olyan ember előtt, aki képes elmulasztani őket. Megint a kezeim menedékébe menekülök, és mivel lehetetlenség számomra tovább megállni a lábamon, a falnak dőlve csúszok le a földre. Rám tör a fojtogató sírás, ahogyan a múlt hét óta már annyiszor. Remélem, ezúttal utoljára, egy életre elég könnyet folyattam. Szakadozik a hangom, és állandóan megcsuklik, ez azonban nem akadályoz meg abban, hogy bocsánatot kérjek. Legalább százszor.
- Nem ezt akartam, de annyira kétségbeesett voltam...
Mark nem szól semmit, de tényleg semmit. Azonban hallom a lépteit, ahogyan a parketta megnyikordul alatta. Közelebb jön, leguggol előttem. Óvatosan a kezem után nyúl. Felsegít, nem reagál a kitörésemre, egyszerűen amikor már újra kiegyenesedek, közelebb húz magához. Megölel, nyugtatólag simogatja a hátamat, miközben én kapkodva próbálok levegőhöz jutni.
- Shh - csitít el. - Nem baj.
Az ölelése biztonságot és megnyugvást ad, úgy érzem magamat, mint aki végre hazatalált. Szükségem volt rá, bármilyen formában. Annyira furcsa, hogy egy fal lerombolásával megint úgy viselkedünk, mint amikor legjobb barátok voltunk.
Addig állunk ott, ameddig végül a szívverésem újra nem válik egyenletessé, ameddig a könnyeimet be nem issza teljesen a pulcsija, ameddig nem állok arra készen, hogy eltávolodva tőle megtöröljem az arcomat. A ruhám ujjára kenődött szemfestékre meredek, utána ismét rá.
Bűntudat, lelkiismeret furdalás és remény. Remény arra, hogy talán egyszer visszakapja Zorát, és még engem is barátként.
- Candy - szólít a becenevemen, mire akaratlanul melegség jár át. Pont, ahogyan régen. - Te se haragudj rám! - suttogja, mire csak gyengén megrázom a fejemet. Nem is tudnék.
És bármilyen furcsa is, a szívemet hasogató gyötrelem abban a percben megszűnik. Helyét átveszi egy csodálatosan egyszerű és békés beletörődés. A szívemen lévő sebek kezdenek begyógyulni, és ezzel kapok egy új esélyt arra, hogy tovább léphessek.
Mark ajtaja már nyitva van, az ajtófélfát támasztva várta, hogy jöjjek. Tekintete most egészen furcsa, mintha kevesebb dühöt látnék benne, helyét most a kíváncsiság vette át. Fél éven keresztül ki nem állhatott, és pont ezért én is őt. Alig szóltunk egymáshoz, és a legutóbbi szóváltás sem sült el sokkal jobban. Persze, hogy érdekli, mi hozott ide, miért kérek hirtelen bocsánatot.
Nem megyek hozzá egy méternél közelebb, leszobrozok tisztes távolságban. Már éppen elfogadnám, hogy akkor itt, a folyosón fogjuk megbeszélni a dolgokat, amikor a fejével int.
- Gyere be! -löki el magát, megvárja, ameddig elsétálok előtte, utána becsukja az ajtó utánunk.
- Köszönöm - simítok végig a karomon, eléggé kényelmetlenül érzem magamat. - Nem fogok sokáig zavarni - ígérem meg.
Mark nem néz rám, helyette befordul balra, így a fal miatt teljesen elveszítem a szemem elől. Egyedül maradva inkább leveszem a cipőm, a kabátomat is felakasztom. Követem őt a nappaliba.
Ez a legnagyobb szoba az egész lakásban, nem mintha olyan sok lenne. És ezért általában itt alszik, a kanapén kihúzva. Most is éppen azt csinálja, a párnát felrázva csinálja meg magának az ágyat.
Pár dolog megváltozott, mióta legutoljára itt jártam. A közös fényképek eltűntek, a kanapén lévő fekete húzat új, a régen folyamatosan telerakott üvegasztal üres, az ablakok elé függöny került, a hatalmas lovas festményt, - amit tőlem kapott szülinapjára - pedig leszedte. Most a falnak döntve vár arra, hogy mi lesz a sorsa. Azonban ezeken kívül minden ugyanolyan. A szekrény tetején lévő tévé, a rengeteg lemez, amiknek mániákus gyűjtője, a dohányzóasztalon hagyott hamutál, az elszórt ruhadarabok, az üres thai kajás doboz.
Szándékosan nem néz rám, úgy tesz, mintha nagyon a fekhelye megvetéssel foglalatoskodna. Ráhagyom, nekem is könnyebb úgy vallomást tenni, hogy nem vizsgál közben.
- Én... bocsánatot kérni jöttem - ismétlem meg, amit már lent közöltem vele. - Nem csak azt, hogy a múltkor a képedbe vágtam, hogy Zora tovább lépett - suttogom halkan, a tévében játszódó South Park le van némítva, így szerencsére biztos hallja a szavaimat.
Igazít egy utolsót a lepedőn, aztán féloldalasan felém fordul. Arcán kétely, nem bízik bennem, sem abban, hogy tényleg nem azért kerestem meg, hogy veszekedjünk. Mivel nem szakít közbe, folytatom.
- Azt is bánom, hogy én...
Nehezemre esik ez az egész. Egyszerűen belebámulok a mélybarna íriszeibe, amik fél év után újra ugyanúgy néznek rám. Nem utálattal, nem lenézéssel, hanem mint egy régi barátra. Mert azok voltunk.
Kicsit hosszabb ideig, mint szoktam, lesütöm a szemem, utána a padlót kezdem el mustrálni. Érzem, ahogyan az összeszedettségem elmúlik, helyette újra az törött szárnyú lány leszek, aki nem bírja elviselni, hogy ő mindig az örök második. Akadozva fújom ki a levegőt, fanyar mosollyal bököm ki a kérdést, amire a választ már régóta tudom, de muszáj tőle is hallanom.
- Még mindig szereted? És ez nem fog változni, igaz?
Komolyan állja a tekintetem, végül a homlokát ráncolva rázza meg a fejét kissé összezavarodva.
- Miért fontos ez?
Megköszörülöm a torkom, kényelmetlenül helyezem a súlyt egyik lábamról a másikra. Őszintének kell lennem vele.
- Lehet, hogy Zora mégsem jutott túl rajtad - nyögöm fájdalmasan. - És a Liam-mel való házasság pusztán azért kell, hogy képes legyen elfelejteni.
Mark, ha lehet ezután még inkább elveszíti a fonalat. Kicsit közelebb jön, szkeptikus a hangja. Túl szép, hogy igaz legyen.
- Honnan veszed?
- Ahj - nyöszörgöm, az arcomat a kezeimbe temetem. - Én annyira nem akartam ezt.
- Tainley - teljesen elém áll, a csuklóm köré fonja ujjait, elveszi őket, hogy ne takarjanak. - Fogalmam sincs, miről van szó, kicsit egyértelműbben, ha kérhetem.
Nagyon közel van hozzám, mégis ez a pár centiméter egy egész szakadéknak tűnik kettőnk között. Azt hiszem észre sem veszi, hogy ezzel milyen érzéseket vált ki belőlem. Eddig is nehezemre esni kinyilvánítani az érzéseimet, viszont ezután...
- Tévedtem, oké? - csattanok fel keserűen. - Nem tudtam, mennyire nehéz neki, nem gondoltam volna, hogy képes egy házasságba menekülni! Elhúzott Londonba, azt hittem, akkor nem is jelent ez az egész olyan sokat!
- Azért ment el, mert túlságosan szeretett téged ahhoz, hogy bántson - emeli fel ő is a hangját. - Te többet jelentesz neki, mint én, hát még mindig nem érted?!
- De attól még hazudott!
- Pontosan azért, mert tudta, hogy ez lesz - engedi el végül.
Idegesen sepri ki a szemébe hulló tincseket. Hevesen hátat fordít, lassan járkál ide-oda. Kezét a zsebébe süllyesztve morfondírozik a hallottakon. Magával foglalkozik, én pedig pontosan ezért nem tudom már kontrollálni az érzéseimet, és azt veszem észre, hogy elkeseredetten sírhatnékom támad.
- Sajnálom, de annyira fáj - vonom újra magamra a figyelmét. - Mark, évekig barátok voltunk, és egyik percről a másikra ráébredtem, hogy én vagyok a felesleges harmadik. Szerinted milyen érzés volt rátok nyitni, és rádöbbenni, hogy totál hülyének néztetek? Milyen érzés volt együtt látni pont vele? A rohadt életbe, tényleg halvány gőzöd sem volt arról, mennyire beléd vagyok esve? Elveszítettelek!
Egy hang pedig a fejemben így válaszol: Nem veszítheted el, ami soha nem volt a tied.
A könnyeim nem tudnak megálljt parancsolni maguknak, felégetik a bőrömet. A sok-sok eltemetett fájdalom újra felszínre kerül, csak ezúttal egy olyan ember előtt, aki képes elmulasztani őket. Megint a kezeim menedékébe menekülök, és mivel lehetetlenség számomra tovább megállni a lábamon, a falnak dőlve csúszok le a földre. Rám tör a fojtogató sírás, ahogyan a múlt hét óta már annyiszor. Remélem, ezúttal utoljára, egy életre elég könnyet folyattam. Szakadozik a hangom, és állandóan megcsuklik, ez azonban nem akadályoz meg abban, hogy bocsánatot kérjek. Legalább százszor.
- Nem ezt akartam, de annyira kétségbeesett voltam...
Mark nem szól semmit, de tényleg semmit. Azonban hallom a lépteit, ahogyan a parketta megnyikordul alatta. Közelebb jön, leguggol előttem. Óvatosan a kezem után nyúl. Felsegít, nem reagál a kitörésemre, egyszerűen amikor már újra kiegyenesedek, közelebb húz magához. Megölel, nyugtatólag simogatja a hátamat, miközben én kapkodva próbálok levegőhöz jutni.
- Shh - csitít el. - Nem baj.
Az ölelése biztonságot és megnyugvást ad, úgy érzem magamat, mint aki végre hazatalált. Szükségem volt rá, bármilyen formában. Annyira furcsa, hogy egy fal lerombolásával megint úgy viselkedünk, mint amikor legjobb barátok voltunk.
Addig állunk ott, ameddig végül a szívverésem újra nem válik egyenletessé, ameddig a könnyeimet be nem issza teljesen a pulcsija, ameddig nem állok arra készen, hogy eltávolodva tőle megtöröljem az arcomat. A ruhám ujjára kenődött szemfestékre meredek, utána ismét rá.
Bűntudat, lelkiismeret furdalás és remény. Remény arra, hogy talán egyszer visszakapja Zorát, és még engem is barátként.
- Candy - szólít a becenevemen, mire akaratlanul melegség jár át. Pont, ahogyan régen. - Te se haragudj rám! - suttogja, mire csak gyengén megrázom a fejemet. Nem is tudnék.
És bármilyen furcsa is, a szívemet hasogató gyötrelem abban a percben megszűnik. Helyét átveszi egy csodálatosan egyszerű és békés beletörődés. A szívemen lévő sebek kezdenek begyógyulni, és ezzel kapok egy új esélyt arra, hogy tovább léphessek.
Wááá!Első kommentelő vagyok!��
VálaszTörlésUramisten!
VálaszTörlésImadom! Tobbszor is probaltam irni kommentet, de eddig sosem irtam vegul.. Most viszont irtam!
De sosem voltam a szavak embere, igy csak annyit mondok, hogy az egesz tortenet perfect.. Es ebben a perfectben nincs error.. Tudom hulye vicc, de ha valamit szeretek akkor mindig kitalalok egy ilyen viccet, szoval remelem erted hogy odaig vagyok a tortenetedet!
Ui.: bocsi hogy nincsenek eketetek meg som a helyesirasi hiba, de telefonrol vagyok!
xx boplelle
Drága Azym!!
VálaszTörlésFantasztikus lett! Annyira áttudtam érezni Candy érzéseit! Pontosan tudtam, hogy mit miért tesz vagy mondd, mintha én ő lettem volna!! Köszönöm!! Nem hinném hogy sok értelme van annak amit írtam vagy írni fogok, de tudd be annak, hogy hatalmas hatással volt rám az irományod! Egyszerűen fantasztikus lett! Úgy fogalmaztad meg az egészet és olyan élethűen, hogy teljesen úgy hatott, mintha a saját emlékeimet olvasnám vagy én lennék az a lány, aki elvesztette a testvérét és a legjobb barátját...
Elképesztő lett! Annyira sajnáltam Candy-t, meg Liam-et, de a végére már Mark-ot és Zora-t is... Hogy lehet ennyi összetört szívű ember egy helyen? Pedig egyszerű lenne a megoldás: kommunikáció! Szerintem az mindent megoldana. De persze ez csak az én véleményem...
Alig várom a jövőhetet, hogy megtudjam mi lesz a folytatás! Remélem mostmár valami jó is fog drága szereplőinkkel történni.
Amúgy valamilyen szinten megértem, hogy Tainley miért tette anno azt amit. Én is nehezen tudnám együtt létni a legjobb barátomat, akibe szerelmes vagyok eg másik lánnyal, aki ráadásul a testvére... Lehetetlen egy helyzet.
Viszont reménykedek, hogy olyan megoldást fogsz kitalálni erre a problémára, ami mindenkinek jó lesz!
Siess a folytatással!
Sok puszim Jordi
Drága Azy!
VálaszTörlésHű, nem is tudom, hogy kezdjem. Ez a rész (is) valami elképesztő lett! Csak is imádni lehet.
Említetted már egy párszor, hogy szeretnéd, ha jobban megérteném Zora-t és Mark-ot, amit most sikerült elérned. Hisz' semmi rosszat nem tettek azon kívül, hogy nem mondták el Candynek, hogy szeretik egymást, de evvel is csak őt akarták védeni.
Zora már csak az ultimátum miatt ellenszenves egy kicsit, de azt is megértem valamennyire, annak ellenére, hogy én sosem lennék képes ilyenre. Remélem, Tainleyvel valamikor kifognak békülni vagy valami.
Mark iránt minden ellenszenvem elmúlt mostanra. Egy kicsit be is lopta magát a szívembe. :D
Tainley. Örülök, hogy újra átgondolta a dolgokat és rájött, hogy valójában ő is ugyanolyan hibás a történtekben, mint Zora vagy Mark. Irigylem, amiért erőt vett magán és bocsánatot kért Mark-tól. Nekem sosem volt az erősségem. Kíváncsi vagyok, hogy Zora-tól is bocsánatot-e fog kérni, és ha igen, akkor mikor.
Liam. Ebben a történetben ő az egyetlen áldozat. Ő tényleg nem tett semmit, csak bele szeretett Zora-ba, aki valószínű, hogy nem viszonozza az érzéseit. Nos, úgy tűnik ebben hasonlítanak Tainleyvel; hajlamosak olyanba beleszeretni, akik nem viszonozzák az érzéseiket. Nem lennék a helyében, az egyszer biztos.
Izgatottan várom a következő részt! ❤
Anna .x
Szent habakuk! :D
VálaszTörlésDrága Azy!
Haha, mint láthatod, most nem töröltem az első reakciómat, és örülök, hogy ezen a csodás napon már másodszorra írhatok itt neked.:)
Szent ég, sosem gondoltam volna, hogy Candy lesz olya merész, hogy csak úgy kipattanjon Liam autójából, hogy Liam ezt hagyja, és hogy Mark nem csak hogy szóba áll vele, de még be is engedi.
Bátor döntés volt tőle, ahogy az is, hogy bocsánatot kérjen, hiszen bevallani a saját bűnösségünket ugye nem a legegyszerűbb dolog a világon...
Én mindenesetre egyáltalán nem csodálom, hogy imádtad írni, sőt, megsúgom, én viszont imádtam olvasni!:)
Komolyan megmelengedte a szívem, hogy ha nem is teljesen, de Mark is és Tainley is visszakaphatott egy darabkát a barátságukból, az ölelésükkor pedig kiült egy győzelmi vigyor a képemre. :)
Már tényleg kezdi felkelteni a kíváncsiságomat ez a történet, na meg hogy mi következik ez után, Zora mit lép, Liam hogy reagál...jóságos ég, most nagyon izgulok értük! :)
xx Lu
Drága, vasárnapfeldobós Azy-m ♥!
VálaszTörlésEgyszerűen lenyűgöző, amit te ebből a történetből kihozol :$ Nem lehet nem imádni, komolyan mondom :3 Annyira de annyira sajnálom Liam-t, amiért ilyen menyasszonya van... Candy-t pedig azért, mert ilyen a testvére :3 Annak mégis örülök, hogy Markkal megbeszélték a dolgokat :) Ideje volt már tisztázni a helyzetet :D
Tűkön ülve várom a folytatást ♥! Sok-sok erőt kívánok a jövő héthez ♥!
Love Ya,
Mace
szia Azy!
VálaszTörlésőszintén szólva mark viselkedését már régebben is megérettem (persze ettől függetlenül nem tartottam helyesnek), nagyon fájhat elveszíteni a szerelmedet, és mindig mindent könnyebb feldolgozni, ha van kit hibáztatni érte/van kire dühösnek lenni...de nagyon örülök, hogy tudtak normálisan beszélni (tainley meg mark), és a köztük lévő konfliktus már rendeződni látszik... nagyon várom már, hogy a lányok is tudjanak egymással beszélgetni úgy igazán...
annak is örülök, hogy szépen lassan derülnek ki a dolgok, és liam is kezdi látni, hogy a lány akit londonban megismert milyen is valójában...hogy minek mi az oka
tainley-liam szempontból most annyira nem volt meghatározó a rész, úgyhogy remélem a következőben többet kapunk majd belőlük, én már nagyon szurkolom össze őket, függetlenül, hogy még korai lenne :)
meg ugye liam meg zora kénytelen lesz egy idő után beszélni egymással, és tekintve, hogy tainley szemszögéből játszódik a történet kíváncsian várom, hogy ez hogy fog megjelenni benne :)
puszi: d.
Drága Azym! ♥
VálaszTörlésTe atyaúúúúúúristen! Ez a rész... Mark... jaaaaaaaaaaaaj. Nagyon cuki volt Marktól, hogy beengedte Candyt és még meg is ölelte. Nagyon jót tett ez most a szívemnek. :D Nem nagyon tudok mást írni, minden fejezettel egyre jobban eléred, hogy teljesen beleszeressek a történetbe. ♥
Imádlak, puszillak,
Bius
Drága fantasztikus Azym!
VálaszTörlésHad kezdjem az első gondolattal ami eszembe jutott a rész elolvasása után: EZ AZ EDDIGI LEGJOBB RÉSZ!!
Szóval, nem hittem volna, hogy Zora ezért ment el. Azt se gondoltam, hogy Liammel csak menekülni akar! Azért az, hogy Mark megbocsájtott neki, azért nem volt semmi. Ha én lettem volna az ő helyében vagy be se engedem, vagy miután elmondta, hogy mit szeretne ki is dobom. Zorát se utálom már (annyira, viszont szegény Liam miatt még egy kicsit igen). Ha belegondolok egy ilyet én is megtennék az én húgomért. Igaz, az első néhány részben nem vettem észre, hogy annyira szeretné őt, bár Tainley sem úgy viszonyult hozzá mint a testvéréhez. Szerintem mindketten hibáztak, és remélem minél előbb megbeszélik azért a dolgokat. Liamet kicsit hiányoltam a részből- tudom, hogy az elején ott volt, de az nem ugyanaz-és azt hittem ő is elmegy Markhoz. A lényeg, hogy a rész ugyanolyan fantasztikus mint mindig, és ugyanúgy várom a vasárnapot, mint általában szoktam. Ó, és ne aggódj, nem fogok megőrülni a csókig!! (Azt kivárom, ráérek majd utána, mert tuti, hogy irtó cukin fogod leírni, mint ahogy szoktad!)
Sok-sok puszi, és csak így tovább!!!
Nagy rajongód: Kitty
Drága Azy!
VálaszTörlésÚjabb remek fejezetet olvashattam, olvashattunk tőled. Most sem számítottam másra :) Nagyon imádtam és végre kezdem megérteni, ha nem is megszeretni Zorát. Egyre jobban érezhető, hogy ő azért szereti a testvérét(persze igazából mindenki szereti a saját testvérét, legalábbis szerintem... - de nem úgy értettem) és tényleg miatta ment el. Markot viszont egészen megkedveltem, meg tudom érteni és örültem, hogy a végén még bocsánatot is kért Tainleytől. Tainley pedig rájött, hogy mit tett és végül el tudta engedni a rossz érzéseket. Liam, hát őt egy kicsit sajnálom, de majd úgyis kiheveri...előbb-utóbb :) Mindenesetre nagyon tetszett a fejezet, mosolyogva fejeztem be az utolsó pár sor olvasását.
Már nagyon várom a folytatást!
Puszi: Lynette
Drága egyetlen, utánozhatatlan Azym!
VálaszTörlésImádom, imádom. Imádom az egész részt és minden egyes szavát. Egyszerűen tökéletesen letudod írni a szereplők érzéseit. Eléred, hogy maga az olvasó is beleélje magát a szereplők helyébe.
Nem gondoltam volna, hogy Candy Markhoz fog menni. Sajnáltam szegényt, olyan nehezen szedte magát össze, hogy beszéljen vele. Teljesen bele tudtam magam élni Tainley szerepébe. Ahogyan bocsánatot kért tőle. És vége Mark is mutatott egy kis törődést Candy iránt. Bár tudom, hogy Mark még mindig Zorát szereti és van egy olyan sejtésem, hogy Zora is érez valamit még iránta, de kezdem megkedvelni. Viszont Liamet sajnálom. Remélem, minél hamarabb fog beszélni Zorával. Remélem Candy, tovább tud lépni minél hamarabb.
Tűkön ülve várom a következő részt. :)
Puszi: Mónika ♥
Drága Azy!
VálaszTörlésVéééégre! :)
Már nagyon vártam a részt. :P
Azt hiszem nem én leszek az első, aki kimondja, hogy olvasóként mi is beleestünk Tainley hibájába és elitéltük Zorát meg Mark-ot úgy, hogy valójában nem tudtuk, hogy mi történt kettejók között és, hogy mennyire voltak igaziak au érzéseik.
A rész elolvasása után Liam miatt nagyon sajog a szivem, hiszen, talán Mark és Zora kaphat még egy esélyt, Liam viszont szereti Zorát...
Hurrá! Kezdődik a bonyodalom. :D
Azt hiszem Tailey feladata lesz Liam megvigasztalása, ha Zora úgy dönt újrakezdi Markkal :D
Újabb csodálatos részt hoztál nekünk. Már most nagyon izgatottan várom a folytatást. :)
Kellemes hetet! :)xx
Ölel, Jule B.
Sírok! Komolyan mondom könnyezek. Mégsem olyan bunkó ez a Mark, mint amilyennek gondoltam. Gondoltam, hogy ki fognak békülni valamikor, és már nagyon vártam ezt a részt. Biztos vagyok benne, hogy Zora újrafogja kezdeni Mark-kal, csak akkor meg Liam-et fogom sajnálni, de neki meg remélhetőleg ott lesz Candy.
VálaszTörlésNagyon megható volt mikor Tainley és Mark egymás karjaiba borultak, ott kezdtem el sírni. Egyszerűen hihetetlenül írsz, nem is tudom, hogy lehetséges ennyire fantasztikusan fogalmazni. Nagyon imádom a történeteidet, és szerintem még évek múlva is - ha nem is lesznek már új történetek - újra fogom ezeket olvasni. Nagyon nagyon nagyon várom a következő részt, kíváncsi vagyok mi lesz a folytatás.
Puszi, Kata
Azyyy, ez valami elképesztő!! Annyi érzelem volt a párbeszédekben, még képernyőn keresztül is éreztem! Te vagy a legtehetségesebb, legcsodálatosabb, legfantasztikusabb írónő a világoooon! <3 Úgy földobtál ezzel a résszel, itt hány bukfenceket a lelkem. :)) Nagyon-nagyon várom a következő szösszenetet! Sok puszi :*
VálaszTörlésÉdes, drága, cukorborsó Azym!
VálaszTörlésEmlékszem, amikor arról meséltél, mennyire megszeretted Markot, és arra is, hogy mennyire elleneztem ezeket a gyengéd érzéseket. Jaj, most mégis kedvelem, de nehogy azt hidd, hogy ez megváltoztatja az elképzelésemet a végéről, mert Liam párti vagyok, kész és pont.
Egyébként valahogy már Zorára sem tudok utálattal nézni... ez az egy fejezet elég volt ahhoz, hogy mindenkit megszeressek, ugyanakkor mindenkit sajnáljak.
Annyira szeretnék még írni, ide egy jó hosszú és tisztességes kommentárt, de az a baj, hogy nincs hozzá agyam. Nem tudom rendszerezni a gondolataimat... annyira sajnálom :( legközelebb kárpótollak ezért a bénaságért :/
Nagyon szeretlek <333
Millio puszi Xx
Drága, egyetlen, gyönyörű, tökéletes, imádott, kedves, hiányzó Azym!
VálaszTörlésSzörnyen röstellem, hogy az előző fejezethez nem tudtam írni neked, bár emlékeim szerint az elsők között olvastam el akkor is. Sajnálom azt is, hogy a hétfőn megírt kommentemet nem küldte el, és nem azonnal álltam neki írni.
A rész pedig? Te jóságos ég!!! Mindenre számítottam csak ezekre nem. Lehidaltam, vinnyogtam, még többet akartam és még sorolhatnám mennyi érzelmet váltott ki belőlem a rész.
Zora ennyire szereti Tainley-t, hogy elutazott csak a lány miatt? Még mindig szereti vajon Mark-ot? Mi fog történni karácsonykor? Vajon Liam, hogy fogja ezeket kezelni? Ilyen és ehhez hasonló kérdések fogalmazódtak meg bennem. :D Teljesen készen vagyok még most is tőle. :D Te fantasztikus író mindig meg tudod csavarni a történteket. :D Mindenre gondoltam, de erre… És, hogy Zora ennyire „más” lenne. Mármint a másik oldala egy ilyen, aki szereti a testvérét és az ő érdekében elutazott és otthagyta szerelmét? Teljesen igazad volt, mindent átértékeltem és megváltozott a véleményem a szereplőkről. A fene egye meg Candy-t, hogy így mutatta be őket. :D Na nem ám, hisz tudom, hogy ezeket „máig” nem tudta. Még ott lesz a karácsony is. Vajon Tainley kibékül a testvérével? Mi lesz Zora és Liam kapcsolatával? Jajaj, nem jó ez, hogy egyre több kérdés merül fel bennem. :D Lövésem sincs megint, hogyan fogod a szálakat teljesen összekuszálni. :D Imádlak te tündéri lány.
Nem rég olvastam vissza az 5. részhez írt kommentemre a válaszod….Meg akarsz siratni? Tényleg, nekem kéne köszönetet mondanom mindenért. Rengeteget tettél értem, nem úgy mint fordítva. Csak egy kis olvasó táborral rendelkező, és a kedvenc bloggerét megismerő lány vagyok. Egyszerűen köszönöm, köszönöm, hogy beszélgetsz velem, támogatsz mindenben, mindig megvigasztalsz, tanácsokat adsz, elviselsz és még sorolhatnám. <3 Imádlak te lány, és áldom a napot, amikor rátaláltam az Angyal az éjben című blogodra. <3 Végül, hidd el te sose okozol csalódást, főleg nem nekem. Az összes rész egytől egyig tökéletes. <3
Egy jól összeszedett kommentet szerűséget akartam írni, erre lett egy nagy semmi. Ezt is nagyon sajnálom, de egyszerűen egy ilyen rész után nehéz mit mondani. Nem tudok egyebeket mondani, mint százszor leírni, hogy mennyire tehetséges vagy és imádom azt a nagy képzelőerődet. Szeretlek és ez most lehet, hogy furán jön ki, de tényleg a legjobb barátnőm lettél ez alatt a nem tudom mennyi idő alatt. :DD Egyszerűen köszönöm, hogy vagy. <3
Izgatottan várom a következő részt. <3
Sokszor ölel és puszil:
Chixi
Aaaa. Most találtam rá erre a csodálatosságra. És ahh*-* imádom! IMÁDOOM!:3*-*
VálaszTörlésNagyon rohadt jól írsz és egyszerűen ah:D egyszerűen csak imádom és nagyon nagyon jó*-*:3
Tökéletes írás hozzám híven:'D
puszi: Cat xx