2. - Nem kell rám vigyázni

Drága Olvasóim!
Te jó ég! Szórakoztok velem? Ennyi kommentről, feliratkozóról és bátorításról álmodni sem mertem volna, túlszárnyaltok mindent. Elképesztőek vagyok, nálatok jobbat nem is kívánhatnék, esküszöm! 
Nagyon reménykedem benne, hogy ez a rész is tetszeni fog. Valójában nagyon nem ezt szerettem volna, de így alakult. Kíváncsi lennék a véleményetekre, úgyhogy ha tehetitek, és van kedvetek, időtök, energiátok, kérlek osszátok meg velem a gondolataitokat. Rengeteget jelentene!

Rengeteg hála, Azy


Tulajdonképpen sokkal kínosabb is lehetne a helyzet. Mondjuk, ha mind a hárman - anya, én, de még apa is - csak sokkoltan bámulnánk rájuk, és egy szót sem szólnánk. Igen, az határozottan gázabb lenne. Az a megoldás viszont, hogy a szüleim úgy tesznek, mintha ez teljesen rendben lenne, kevésbé. Próbálnak jó képet vágni az egészhez, udvariasan mosolyognak Liam-re, bemutatkoznak.
Mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne üljön ki az arcukra a megdöbbenés.
Elvégre mióta is ismerik egymást? Zora kicsivel több, mint fél éve ki Londonba. Ezek szerint pár hónap ismeretség után, máris úgy gondolták, hogy ideje összekötni az életüket. Ez pedig... őrültség.
És én?
Abban a pillanatban, amint meglátom Zorát, és találkozik a pillantásunk, rosszul leszek. Mindent magam előtt látok, égetően pontosan jelennek meg előttem az emlékképek, az, hogy mit tett velem. Tudom, hogy már hét hónap telt el, és a fájdalomnak enyhülnie kellett volna. Már nem szabadna meghasadnia a szívemnek, akárhányszor azt látom, ő mennyire boldog azok után...
Ennek ellenére mégsem léptem még tovább. Nem vagyok rá képes, mert elfojtottam a gyötrelmeimet, soha nem engedtem ki igazán. Nem beszéltük meg, nem békültünk ki, és én azt játszottam, hogy jól vagyok.
Lenyelem a feltörő keserűséget, összeszorítom az ajkamat, szigorúan bámulok rá. Ne törj meg, ne törj meg, ne törj meg! Tilos, hogy lássa a gyengeségedet.
Anya rájön, hogy mivel érkezett egy meglepetés vendég is, muszáj lesz kirakni még egy terítéket. Sűrű bocsánatkérések közepette inkább elviharzik a konyhába. Ameddig Liam levetkőzik, apa várakozóan ácsorog mellette, már traktálja a szokásos történeteivel. Egy új ember, aki még nem hallotta milliószor, hogyan indult be a Lain üzlet, hogyan lett az egyszerű pincérből étteremlánc tulajdonos. A vállára csapja a tenyerét, majd anélkül, hogy tekintettel lenne ránk, elindul vele az ebédlő felé.  Liam még futólag visszafordul, rámosolyog Zorára, mire ő puszit dob neki, és mutatóujjával a siker jelét mutatja.
Apa elfogadta. Anya a keményebb dió, inkább neki lesz ez ellen kifogása.
Túl későn eszmélek rá, hogy csak én és Zora maradtunk a tágas előtérben. Pedig pontosan ezt akartam elkerülni.
Egyszerre túl szűkös lesz a ruhám, érzem, ahogyan a mellkasom szabálytalanul emelkedik fel-le. El akarnék menni, de legyökereztem. Csak bámulok rá, megfigyelem, hogy mennyit változott.
A haja hosszabb lett, arany loknikban verdesi a vállát. A szemei csillogóbbak, és erősebben vannak kifestve, mint régen. A porcelánszínű blúza tökéletesen illik rá, olyan, mintha egy Vouge fotózásról jönne éppen.
Éppen a csizmáját húzza le, de mikor sikerül megszabadulni tőle, felnéz.
- Szia - köszön halkan, zavarában egyik súlyt a másikra helyezi.
Fél. Fél tőlem, és attól, hogy visszajött, miközben pontosan tudja, ezzel sok kockázatot vállal. Ő kért, hogy felejtsük el az egészet, ő kért, hogy tartsuk titokban, miközben ő, egyedül ő volt az, aki hazudott.
Én pedig belementem, mert túlságosan szégyelltem magam.
- Szia - hangzik a tompa válaszom, összekulcsolom a kezemet a mellem alatt. Muszáj erősnek kinéznem.
- Candy... - kezd bele, de közbevágok.
- Ne becézgess.
Meglepődik, mennyire ellenséges vagyok. Komolyan azt gondolta, hogy mindent elfelejtek?
- Tainley - helyesbít inkább. - Én szeretném, ha normálisan tudnál viselkedni, ameddig itt vagyunk - préseli össze az ajkait, kérlelően bámul rám. - Ez nagyon fontos lenne nekem, szóval kérlek!
Az utolsó mondata mindent elárul. Nem azért akarja, hogy ne csináljak botrányt, mert szeretne kibékülni. Vagy mert megbánta. Egyedül a látszat fenntartása a cél. És nem kérdés, ki miatt.
- Nem mondtad el neki? - ráncolom a homlokom.
Akaratlanul is megkönnyebbülök. Nem akarnám, hogy már a nővérem vőlegénye is tudjon arról, mennyire megaláztak.
- Halkabban! - csitít el, vonásai kétségbeesetten eltorzulnak. - Ne rontsd el!
Egy percig némán állok, és meredten pásztázok egy arcot, amit szinte már fel sem ismerek. Ami ugyanolyan, mint az enyém, és mégis teljesen más van mögötte.
Szerencsém van, anya jelenik meg az előtér másik felében, kezében egy fémtálcán siet az ebédlőbe a plusz tányérokkal, evőeszközökkel, poharakkal. Miközben elmegy közöttünk, ránk szól:
- Gyertek, kezdhetünk enni! - Aztán azzal a mozdulattal eltűnik, és újra kettesben maradunk.
Tisztán érezhető a feszültség a levegőben.
Fogalmam sincs milyennek kellene lennem. Egyszerre érzek csalódottságot, dühöt, megvetést és fájdalmat. Nem gondoltam volna, hogy Zorát jobban érdekli az, hogy titokban maradjon ez az egész, mint hogy újra megpróbáljon kibékülni velem. Nem gondoltam volna, hogy lesüllyed megint odáig, hogy belekezd az ostoba meséibe.
- Tartsd titokban - suttogja.
Nem kérlel, nem rimánkodik, és nem csillog bűntudat vagy meggyötörtség a tekintetében. Még mindig azon az állásponton van, hogy nem hibázott.
- Nem mondhatod meg, mit csináljak - rázom a fejemet kissé hevesebben, mint kellene.
- Liam fontos nekem - keményednek meg a vonásai. - És mindent megteszek, hogy megtartsam. Mindent.
Elszántan néz rám, soha nem láttam még ennyire... birtoklónak.
- Ezt most hogy értsem? - vonom fel a szemöldökömet kíváncsian.
- Úgy, hogy bármi is történt, mindketten azt választottuk, hogy magunk mögött hagyjuk - hívja fel rá a figyelmemet nyugodtan. - És ha te nem is akarsz tovább lépni... én megtettem.
Némán tépelődök magamban, próbálok valami válaszfélét kinyögni. De mit mondatnék?
Próbálta megbeszélni velem a dolgot, csak nem hagytam. És amikor a hallgatás mellett döntöttem, megadtam az esélyt Zorának, hogy elmenjen innen, és úgy jöhessen vissza, mintha mi sem történt volna.
Nem figyelek rendesen, már csak azt látom a szemem sarkából, hogy kikerül, és ő is csatlakozni készül a neki szervezett vacsorához.
Megbántottan és hitetlenül fordulok utána. Figyelem, ahogy határozott léptekkel halad, és csak még jobban összeszorul a szívem.
Liam tűnik fel, aki éppen miatta jött vissza, biztosan kezdte érezni, mennyire kellemetlen a szüleinkkel kettesben lenni. Átkarolja, nyom egy puszit a homlokára, és halkan beszél hozzá, miszerint inkább menjenek, mert anya kezd türelmetlen lenni.
Bármennyire is rosszindulatú és gonosz, folyamatosan az jár a fejemben, Zora mennyire nem érdemli meg ezt. Az egész helyzet rohadtul igazságtalan. Én voltam az, akit összetörtek. Engem vertek át, velem szórakoztak. Mégis ő az, aki boldog.
Felnézek, mire a pillantásom találkozik Liam-ével. Egyedül áll, pontosan rám mered. Láthatóan összezavart, mintha olyat látott volna, amire nem számított.
Gyorsan törlöm le a könnyem, amiről észre se vettem, hogy kicsordult. A tenyerem alatt szinte forró az arcom. Próbálom menteni a menthetőt, eltüntetni a megaláztatásom jeleit. Azonban még így is tudom, hogy elkéstem.
- Tessék? -  rázom meg a fejem erőtlenül.
Biztos vagyok benne, hogy kérdezett is valamit, amit nem hallottam. Liam egy ideig nem szól. Nem akarom tudni mit gondol.
- Te nem jössz? - ismétli meg végül, fejével az ebédlő felé int.
Nem merek jobban ránézni, egyszerűen képtelen vagyok. Ezért a fejemet lehajtva rázom meg ismét, nemlegesen. Többre nincs erőm.
Megfordulok, és hogy Liam semmit se tudjon már reagálni, elindulok felfele. Tudom, hogy figyel, hallom, ahogyan nem megy el, érzem a tekintetét magamon. És lefogadom, azon gondolkozik éppen, hogy milyen jól tette, hogy épelméjű testvért választotta.


Egész este forgolódom, nem jön álom a szemere. Hiába fordulok a másik oldalamra, folyamatosan az a pár perc jár az eszemben, újra és újra.
Miután a nővérem vőlegényével üzentettem meg, hogy nem vagyok éhes, és kihagyom a várva várt vacsorát, anya őrjöngött természetesen. Tulajdonképpen nem is számítottam másra,  ez nála tiszteletlenségnek számít. Feltopogott a magassarkújában, idegesen akart benyitni a szobámba, hogy azonnal lerángathasson. Miután azt azonban zárva találta, még üvöltözött velem egy ideig. Úgy tettem, mintha nem hallanék semmit. Taktikát váltva próbált a lelkemre beszélni, és azt hajtogatta, ez mennyire fontos mindannyiunknak, elvégre Zora hét hónap után hazalátogatott. Nem akartam azzal elrontani a kedvét, hogyha a drágalátos lánya ennyire szerette volna látni, akkor hamarabb is megtehette volna ezt, elvégre London pusztán pár órára van. A szép szó sem hatott nálam, így anya hatalmas sóhajjal inkább feladta, és visszament.
Halk, fáradt sóhaj hagyja el a számat. Megdörzsölöm az arcom, az oldalamra fordulok, és felülök. A takarót félrelököm, a vékony, halvány rózsaszín köntösömet magam köré csavarom, ugyanis a cicanadrágból és a bő 1975 együttes felsőből álló pizsamám nem igazán melegít takaró nélkül.
Összekötöm a derekamnál, majd a papucsomba bebújva lépek ki a szobámból, ami pontosan Zora mellett van. Nem szűrődik ki semmi fény, tehát biztos lehetek benne, hogy már alszanak. Már ha a szüleim engedték, hogy Liam a szobájában lakhasson, ameddig itt van.
Hangtalanul megyek végig a folyosón, le a lépcsőn. A túl nagy ház hátránya, hogy minden sötét, és üres. Szinte alig látok valamit, lassan botorkálok. Közel járok a konyhához és szinte már a megkönnyebbülés jár át, hogy épségben megérkeztem, amikor hirtelen valami kemény csapódik neki a fejemnek.
Egész pontosan az az ajtó, amin éppen készülnék bemenni.
- Mi a franc...?! - kérdezem hitetlenül, tenyeremet az arcomhoz kapom, ahol a tömött fa nekem ütődött.
- Basszus, ne haragudj - érkezik egy hang a sötétből, majd a következő pillanatban az ablakhoz tartozó égősor fénye villan fel. Piros, kék, sárga, fehér, zöld. Piros, kék, sárga, fehér, zöld. Aztán gyorsabban. Bekönnyezik a szemem, összefolynak a színek. - Nem tudtam, hogy...
- Hogy itt lakom? - nyögöm fájdalmasan, még mindig az érintett területeket masszírozva.
- Hogy összefutok valakivel - fejezi be a mondatát, mintha nem is vágtam volna közbe. - Jól vagy?
Nos, ez egy jó kérdés.
A fejem lüktet, szerintem a fél szememre megvakultam, a fejemen egész biztosan egy piros csík vagy egy óriási pukli virít. És ha még nem lenne elég, ezen kívül kissé szédülök is.
- Persze.
- Nem úgy nézel ki - állapítja meg aggodalmasan. Bűntudata van, amiért rám nyitotta az ajtót.
Nem mondhatni, hogy én olyan jól bemutatkoztam volna neki azzal, hogy látott sírni, de ő lazán túltesz rajtam. Mégis hogy lehetek annyira szerencsétlen, hogy az első adandó alkalommal pofán vág? Mennyi volt ennek az esélye?
- Akkor ne nézz rám - csúszik ki a számon mindenféle meggondolás nélkül. Végre már nem annyira forog a világ, úgyhogy lassan kinyitom a szemem, pár pislogás után pedig a kép is tisztulni kezd. - Ne aggódj - nyugtatom, bár még mindig alig állok a lábamon.
Kételkedve mér végig, homlokát ráncolva áll előttem. Nem nagyon érdekel, kicsit összeszedem magam, és nagy lendületet véve megindulok. Próbálok határozottnak tűnni, hogy ne reagáljuk túl a helyzetet.
- És ha most megbocsátanál... - kerülném ki, azonban két lépés után már meg is ingok. Jobban bevertem a fejem, mint gondoltam volna.
Lehunyom a szememet, kezemmel a pult felé tapogatok, hogy támaszt nyújtson. Sehol sem találom, a kétségbeesés eluralkodik rajtam.
Azelőtt a pillanat előtt, hogy a földre zuhannék, Liam a fél kezével utánam kap, pont időben. A fejem majdnem koppant.
- Szerintem az lesz a legjobb, ha most kis ideig nyugton maradsz - jelenti ki komolyan, majd a legkevesebb erőlködés nélkül segít felállni.
Ha több erőm lenne, biztosan leráznám magamról, de sajnos nincs. Még mindig csukott szemmel engedem, hogy először kissé magához húzzon, biztos talajra állítva. Megcsap a tusfürdője és a samponja illata, azonban mire megállapíthatnám magamban, hogy ezek szerintem nemrég zuhanyozott csak le, már a konyhapultnak támaszkodom.
Fejemet a fél tenyerembe fektetve várom, hogy elmúljon a szédülés. Olyan ez, mint amikor hirtelen áll fel az ember, és minden elsötétül előtte. Csak ez most hosszabb. Egy darabig még meg sem mozdulok, csak az óra halk kattanásait lehet hallani. Rákoncentrálok, ezzel elterelem a figyelmet arról, hogy ne hányjam el magam.
Amikor már kicsit jobban érzem magam, felemelem a fejemet. Liam még mindig közel áll, és feltűnik, hogy a fél kezét a karomon tartja, csak a biztonság kedvéért.
- Azt hiszem abbamaradt - mondom halkan, és reflexszerűen húzódok el tőle. - Köszönöm.
- Egész biztos jól vagy? - kérdez rá még egyszer, nem bízik bennem. Nem is értem miért nem... -  Ne hozzak egy pohár teát, vizet vagy valamit?
- Innék egy kakaót, de megcsinálom magamnak, köszi - biztosítom felőle egy erőtlen bólintás kíséretében. - Menj csak aludni, nem kell rám vigyázni.
Nem szükséges figyelnie rám. Senki sem szokott igazán, és már megszoktam.
Elindulok a szekrény felé. Nem hallom, hogy mozogna, szóval szerintem ott maradt a helyén, és azt figyeli, mikor esek össze megint. Remek.
Kinyitom a felső szekrényt, kicsit lábujjhegyre emelkedve nyúlok a kakaóért. Mivel túlságosan be van tolva alig érem el. Szerencsétlenkedek egy sort, próbálom elcsípni a doboz szélét, hogy könnyebben kihúzhassam.
- Várj, majd én - szólal meg hirtelen, majd mellém sétál, és lazán felnyúl. Arrébb állok, ekkor tűnik fel, hogy egy fejjel magasabb nálam. - Tessék.
- Köszönöm - mondom monoton hangom, az este során legalább már harmadjára. Egyáltalán nem tetszik, hogy mindenért hálálkodnom kell.
Nekidönti a csípőjét a mosogatónak, karjait összefonva méreget. Próbálom figyelmen kívül hagyni, rezzenéstelenül csinálom tovább, amit akartam. Kiveszem a hűtőből a tejet, beleöntöm a kakaóport, majd egy kiskanállal elkeverem. Átsétálok a konyha másik részébe, berakom a mikróba, hogy forró legyen. Megfordulok, a kételkedéstől ráncba szalad a homlokom. Nem értem.
- Igazán nem kell megvárnod, ameddig megiszom, már semmi gond - sóhajtok. - Tényleg.
Mindig, mindenkivel el tudtam hitetni, hogy jól vagyok, és mindig bevették. Képtelen vagyok kezelni mások figyelmét.
 - Tudom, hogy nem kell - pillant rám komolyan. - De fejbe vertelek, nem is kicsit, és nem akarlak így itt hagyni. Ki tudja, nem leszel-e megint rosszul?
Mélyen beszívom a levegőt, és Liam-re meredek. .
- És ha még órákig fent leszek? - vonom fel a szemöldökömet.
Liam először meglepődik ezen. Nem szeretne a terhemre lenni, sem erőszakosan itt maradni, ha tényleg nem akarnám.
Aztán megrántja a vállát, halványan mosolyodik el.
- Akkor én is iszok egy kakaót.
Ezt most csak azért csinálja, mert Zora húga vagyok. Egyértelmű, hogy szeretne jó benyomást tenni rám, elérni, hogy megkedveljem. Vagy...
Vagy valahogyan átlát rajtam, és nem hiszi el el a hazugságot arról, hogy jól vagyok. Lehet, hogy azzal, hogy sírni látott, sokkal többet árultam el magamról, mint gondoltam volna.

52 megjegyzés:

  1. Drága, Egyetlen, Fantasztikus, Kedves, Gyönyörű, Azym!

    Bízom benne, mikor ezt a kommentet írom, akkor is első leszek. Most volt egy kis szabad időm, úgy gondoltam megosztom végre a rész napján a gondolataimat. :)
    Te jó ég! Jól gondolom, hogy Tainley-nek volt egy fiúja, és Zora elcsábította? Vagy csak nekem jött le ez a dolog, amikor beszélgettek Zora-val? Jaj, nem tudom lehet, hogy tök más úton járok, de már nagyon kíváncsi vagyok. Annyira sajnáltam, hogy a testvére egy csepp megbánást nem mutatott és ez rosszul esett neki. :( Megértem, hogy "elment az étvágya". :) Hogy fejbe verte szegényemet Liam. :D De annyira, de annyira aranyos volt, hogy ott volt vele és tartotta, míg megszédült. Alig ismerik egymást de mennyire figyelmesek egymásal. Valószínűleg Liam a való életben is ilyen. :) <3 Jaj, nagyon tetszett és kíváncsi vagyok, hogyan csűröd-csavarod meg a következő történetet. Lehet, hogy valamelyik család tag megébred és lemegy? Vagy, ha Zora megy le akkor hisztit csap? Vagy nem történik semmi, hanem reggelig szépen elbeszélgetnek? Jaj, ez a bizonytalanság. Már nagyon várom, hogy találnak egymásra. <3 Epekedve várom a következő részt. Fantasztikus vagy és hihetetlenül bele tudtam magam élni a történetbe. :) Amúgy mellesleg számolok vissza. Kinek lesz 13 nap múlva szülinapja? Nem is tudom.... :DDD Várom a jövő vasárnapot, ha ez egy könyv lenne tuti le se raknám, még az iskolában is ezt olvasnám. Csodálatos vagy drágám, nem győzőm a régebbi blogjaid részei újra, s újra olvasni. :) <3
    Nagyon szeretlek, vigyázz magadra, remélem hamarosan tudunk beszélni, mert már hiányoznak a beszélgetéseink. :) Sokszor ölel és puszil: <3


    Chixi <3


    U.i: A rész után megkívántam én is egy kis kakaót. Azt hiszem csinálok egyet és elolvasom újra, s újra. <3 :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, édes, csodálatos és legkedvesebb Chixim!

      Haha, igen, ne aggódj, Te vagy az első most! És nagyon boldog vagyok, de nem azért, mert első vagy, hanem mert eleve írtál. Szóval köszönöm! <3
      Erről nem igazán árulhatok el most semmit, csak annyit, hogy eléggé jó helyen keresgélsz. Igazándiból szeretném ezt a témát még jobban kifejteni majd, hogy érthető legyen, ki mit tett, és miért. Ahogyan Zora személyiségét is majd szeretném jobban megismertetni, hogy ne csak egy negatív szereplő legyen, hiszen egy ember sokkal összetettebb, és nem szélsőséges.:)
      Jaj, azt egyszerűen imádtam írni, úgyhogy jól esik, hogy neked meg olvasni volt élvezet. Hű, sok kérdésed van drága, amikre tényleg nagyon szívesen válaszolnék - ha tudnék. De az az igazság, hogy a mai részt is csak pár perce fejeztem be. :') Nagyon bízom benne, hogy bármi is lesz majd, tetszeni fog, olyan sokat jelentene. Borzasztóan köszönöm, amiért most is mellettem állsz, és megosztottad velem a véleményedet! Imádlak!
      És te jó ég, de édes vagy, amiért emlékszel a szülinapomra! Köszönöm szépen, olyan jól esik, aaahj! Nagyon szeretlek, Te vagy a csodálatos itt egyedül! Vigyázz magadra, és már nekem is! <3333333333

      Sok puszi és ölelés, Azy

      Törlés
  2. Drága Azy!

    Annyira imádom. Mindig meglepődöm, hogy milyen jól írsz és, hogy mennyire egyedi a fogalmazásod.
    Liam annyira édes, imádom! :D Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi fog kialakulni köztük. A leírtakból úgy érzem, a múlt heti tippem be fog válni. :D
    Ezernyi ölelés neked!

    Sorine xx

    Ui: Köszönöm, sokáig keresgéltem a nevek között mire megszületett Faylinn Sorine Fibiger

    Ui: De úgy is bemutatkozhatnék, hogy Feu Ninon Foilot. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Sorine!

      Jaj, de édes vagy! Annyira furcsa ilyeneket olvasni, amikor én nem gondolom így, de természetesen köszönöm szépen, sokat jelent! Örülök, amiért Liam karakterét már most megszeretted, én is imádok írni vele jeleneteket. Bízom benne, hogy a következő rész - még ha keveset is szerepel benne -, de tetszeni fog. Köszönöm, amiért írtál nekem! :') <33333

      Sok puszi, Azy

      UI: Tudom, hogy Te vagy az drága, és tényleg nagyon tetszik! :)

      Törlés
  3. Azy!

    Elképesztő vagy te lány! Rögtön egy kis családi botránnyal és egy ütős találkozással indítod a történetet. Van hozzá érzéked, nem is kicsit, hogyan kell felkelteni az ember érdeklődését. Engem már lebilincselt ez a történet és alig várom a folytatást. Liam nagyon édes, hogy így vigyáz Candy-re és nem hagyta ot csak úgy! Rettentően kíváncsi vagyok mi történt a múltban, ami ennyire fáj Candy-nek. Remekül írsz!

    Bianka <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bianka!

      Borzalmasan jól esik olvasni, amiért a családi botrány és az ütős találkozás - szó szerint, haha - is felkeltette az érdeklődésedet, bevallom, igazából csak nagyon remélni mertem ilyet. Igyekszem sietni a folytatással akkor, és olyat hozni, ami majd tetszeni fog. Köszönöm szépen a bókot, meg sem érdemlem! <3333

      Puszi, Azy

      Törlés
  4. Drága, édes Azy! <3

    Nem jutok szóhoz... már megint. Annyira szeretném tudni, hogy mi ez a két testvér között, de úgy érzem, erre még sokat kell várni. Liam annyira rettentően aranyos, és nagyon jót nevettem, hogy a tényleges megismerkedésük azzal kezdődött, hogy a drága lecsapta szegény Tainley-t az ajtóval. :D
    Visszatérve a konfliktusra Zora és Tainley közt, nekem is olyasmi a sejtésem, mint Chixinek, és azt hiszem, ha ez beigazolódik, akkor hatalmas bonyodalmak és viták lesznek még itt.
    Fantasztikus vagy, ez még csak a 2. rész, de már most imádom ezt a blogot.
    A legutóbbi kommentednél írtam, hogy végre olvashatok egy jó Liames blogot. Drága, az enyém a nyomába se érhet ennek.
    Kitartást kívánok a héthez! :) <3

    Nessa. xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, édes Nessa!

      Nem sejtettem volna, hogy szóhoz sem fogsz majd tudni jutni a részt olvasva, ez felülmúlta minden várakozásomat! Haha, lehet, hogy nem is kell sokat rá várni, hamar - már a következő fejezetben szerintem - eléggé egyértelmű lesz, hogy mi történt. De még sokáig lesz róla szó, úgyhogy a ennek a végső kibontakozásához kell majd sokat várni, ahogyan írtad. Örülök, hogyha sikerült jobb kedvre derítenem téged ezzel. Akkor már megérte!
      Nagyon-nagyon drága vagy, amiért írsz nekem folyamatosan, azt sem tudom, hogyan köszönhetném meg. Rengeteget jelent számomra egy ilyesfajta visszajelzés, nem is sejted, mennyit! Dehogynem a nyomába érhet, sőt! Már alig várom, hogy újra olvashassam! <333333
      Kitartást a héthez és még egyszer köszönök mindent!:')

      Sok-sok puszi, Azy

      Törlés
  5. Drága Azy!

    Minden egyes blogodat olvastam, de valamiért mégis csak most jutottam arra, hogy kommenetet írjak
    Már szinte a blog kinézete is megnyugtató hatást kelt, kellemes érzéssel tölt el.
    De amikor elkezdem olvasni a fejezeteket, egyszerűen.. lenyűgöző. Teljesen élethűen meséled el, írod le a történéseket, és olyan mintha megtörtént misemét mesélnél el, mesélőként. /hűha, mennyi M betű.:D)
    Kíváncsian várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Adél!

      Mindegyiket? Jaj, ezt el sem hiszem, mennyire kitartó vagy már! És köszönöm, amiért most írtál is, ez olyan csodálatos érzés most nekem... ahj! Örülök, amiért a blog kinézete, és maga a történet is lenyűgözött Téged, hihetetlen, hogy ilyet olvashatok. Hálás vagyok, amiért olvasol, és most pedig a véleményedet is megosztottad velem! <3333

      Puszi, Azy

      Törlés
  6. Drága Azy!

    Fogalmam sincs mit írhatnék... Egyszerűen megakadtam, pedig már el is gondolkodtam azon, hogy mennyire megdicsérlek amiért egy ilyen csodát írtál ismét, de... Most? Semmi.
    Imádom, máris nagyon megszerettem a történeted, noha alig kezdődött, mégis az egyedi fogalmazássoddal megragad bennem, és nem tudom elfelejteni.
    Nos, Zora... Én őszintén úgy gondoltam, hogy megpróbálkozik a békével, de az annyira egyszerű lett volna, a tipikus, tudod, te pedig közel sem írsz úgy, így élveztem amiért így viselkedett a lány. A lány... :D Zora.
    Liam pedig, istenem de édes volt! Valahogyan éreztem, hogy a nap folyamán meg egész biztosan találkozni fognak, hiszen az a pár pillanat igazán kevés volt. De az viszont eszembe sem jutott, hogy pont arcon csapja szerencsétlent.
    Aaaazzyyy, annyira várom már a következő részt. Nagyon-nagyon!

    Ölel, Bo<333333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bo!

      Hát az az igazság, hogy nekem sincs... Itt írod nekem a véleményedet, amiben semmi rosszat nem is említesz, sőt. És ez nekem annyira furcsa, annyira nem tudok hozzászokni. És persze annyira sokat jelent! Tudom, hogy mindig megköszönöm, és sablonosnak hangzik, de tényleg muszáj mindig megismételnem, hogy érezd, mennyire boldoggá tesz!
      Tainley, Zora és még Liam is rengeteget fog változni, és már alig várom, hogy ezeket megvalósíthassam. Sok mindent szeretnék még majd belevinni, és reménykedem hogy sikerülni fog, meg persze neked elnyeri a tetszésedet. Liam alapból édes!:')
      Eszméletlenül köszönöm, amiért ismét megleptél ezzel a kommenttel, és megosztottad velem a gondolataidat! <33333333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  7. Hát ez hihetetlen! Annyira élveztem, és olyan hamar vége lett. Ép elkezdtem, és már az utolsó mondatnál voltam. Nagyon tetszett a rész, és annyira kíváncsi vagyok, hogy mit csinált Zora amiért összevesztek. Azt hittem ki fognak békülni, de még meg sem próbálta, amivel eldönthettem, hogy nem szeretem őt. Nagyon tetszik a történet, meg ahogy fogalmazol, az valami hihetetlen. Alig várom a következő részt. Puszii!!! <333
    U.i.: Nagyon tetszik a blog kinézete, főleg a fejléc!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Kata!

      Hidd el, én örülök a legjobban, ha sikerül örömet szeretnem egy-egy résszel vagy fejezettel. Ne aggódj, hamarosan minden ki fog derülni, nem kell sokáig várnod. Hát... a Zora és Tainley közötti kapcsolat még eléggé fog változni és alakulni, és meg fogod érteni mi történt közöttük pontosan. Nagyon bízom akkor benne, hogy a következő rész nem fog csalódást okozni! És aranyos vagy, amiért tetszik a blog új kinézete! Köszönök mindent drága, rengeteg jelent a kommented! :') <33333333333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  8. Drága Azym!

    Áh, te jó ég! Ez sokkal, de sokkal jobb lett, mint amire számítottam. Nem is értem miért mondtad, hogy nem ilyennek akartad. Szerintem ez így tökéletes ahogy van. De komolyan jobbat ki se találhattál volna. :)
    Tudom, már ezerszer elmondtam, de újra elmondom hogy fantasztikusan írsz, úgy érzem soha nem fogom tudni megunni. Mindig várom, hogy olvashassak tőled, mindig várom milyen újabb csodával lepsz meg minket.
    Sokszor eszembe jutott már, hogy mennyire szívesen ott lennék melletted, amikor éppen az egyik részt írod. Nagyon kíváncsi lennék rá, hogy milyen vagy amikor írsz! :)
    Nagyon várom a folytatást, úgy érzem még sok minden fog történni Liam és Candy között. :3 ♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Aliciám!

      Jaj, el sem hiszem, hogy ezt mondod! Hogy jobb lett, mint amire számítottál? Ennek nagyon-nagyon örülök. Hát tényleg nem olyanra sikerült sajnos, amilyenre terveztem, de eszméletlen sokat jelent,amiért neked ez a változat is tetszett. Ahw, azt hiszem ezt én sem fogom soha megunni, annyira hihetetlen, hogy így gondolod. Köszönöm, köszönöm, olyan drága vagy! Haha, hidd el, nem annyira lenne vicces ilyenkor mellettem lenni, eléggé szeszélyes vagyok.:')
      Még egyszer borzasztóan hálás vagyok neked, amiért írtál, fogalmam sincs, hogyan tudnám majd viszonozni! Imádlak! <333333333

      Sok-sok puszi, Azy

      Törlés
  9. Drága Azy!

    Csodálatosan írsz. Egyből megkedveltem Tainleyt :).
    Nagyon érdekel, mi történt Zora és közte.
    Izgalmas, ahogyan húzod a történetet :).

    xx, Bogi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bogi!

      Köszönöm szépen, amiért így gondolod, és hogy írtál. Örülök, ha Tainley szimpatikussá vált a szemedben! <33

      Puszi, Azy

      Törlés
  10. Drága egyetlen Azy-m! <3

    Először is sajnálom, amiért az előző fejezethez nem írtam kommentárt, holnap akartam, de most leírok ide mindent. Nekem tetszik a történet alapötlete, igaz, már párszor olvastam ehhez hasonlót, de biztos vagyok, hogy te valami újjal előrukkolsz. És, azt hiszem ezt már meg is tudhattuk mi az a plusz, hiszen Zora és Tainley kapcsolata nem valami fényes és, egyelőre fogalmam sincs mi lehet az oka. A főszereplő karaktere eddig mindenképp tetszik, örülök, amiért nem ugrik rögtön a testvére nyakába, remélem, hogy ez így is marad.
    Liamről sok mindent nem tudok elmondani, eddig kedvesnek tartom. Zorát, pedig én már most utálom, vagyis bennem kialakult egy kép róla és az nem valami pozitív. Imádtam a két fejezetet, nagyon várom a jövő hetet! <33

    Hatalmas ölelés,
    Diana Brunwin

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, egyetlen Diám!

      Eszedbe se jusson emiatt szabadkozni, nem kötelező írnod, és ha meg is teszed, akkor tényleg mindegy, hogy melyik rész alatt. Már így is hálás lehetek, amiért egyáltalán olvasol.
      Boldogan látom, hogy attól függetlenül, hogy már találkoztál hasonló alaptörténettel, biztos vagy benne, hogy majd előrukkolok valami újjal is. Hát szeretnék erre törekedni, nagyon bízom benne, hogy sikerülni fog. Sokat jelent, hogy Tainley karakterét is megkedvelted, ez számomra igazán fontos A testvére és a közte lévő kapcsolatról pedig még úgyis rengeteg minden fog kiderülni. :)
      Köszönöm szépen, amiért írtál, tényleg iszonyúan boldoggá tesz, hogy megosztottad velem a gondolataidat! <33333333

      Rengeteg puszi, Azy

      Törlés
  11. Drága Azy!

    Már iszonyúan vártam, hogy végre felrakd ezt a részt (is-hiszen mindig várom).
    természetesen imádtam a fejezetet, nagyon jól írsz.
    Egyre kíváncsibb vagyok arra, hogy mégis mi történt a két lány között, persze azért vannak sejtéseim, de általában meg szoktam lepődni, mikor kiderül az igazság. :)
    Borzasztóan várom a folytatást!
    Lynette

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lynette!

      Mindig várod? Jaj, de édes vagy, és el sem hiszem, hogy miket írsz! Nagyon-nagyon örülök, amiért így gondolod, és hidd el, hamarosan úgyis ki fog derülni, hogy mi történt kettejük között, ami miatt most így viselkednek egymással. Köszönöm, amiért itt vagy, rengeteget jelent! <33333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  12. Drága-fenomenális-utánozhatatlan-és amivel még szoktalak illetni Azy-m ♥!

    Ismételten nem a top 3, 5 vagy 10-ben írok... Belassultam, úgy tűnik :/ Ismételten kitettél magadért, imádtam ♥! Zora nem a kedvencem, már most kijelentem :3 Annyira unszimpatikus a lelkem, ahogy ott teszi magát a családja meg Liam előtt :3 Sajnálom Candy-t, hogy ilyen nővére van :( Li iszonyat édes, már most imádom (*---*) Érzem Tainley és közte a szikrákat... És még csak most kezdődött a történet... Hajjaj, mi lesz itt :33

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További szép estét és kitartást az utolsó héthez ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, kedves, édes és túlzó Macy-m!

      Jaj, ne csináld! Nekem tényleg nem számít, hogy hányadikként írsz! Köszönöm, köszönöm! Annyira jó érzés olvasni, hogy elnyerte a tetszésedet, pedig mindig olyan sokat tétovázok a részekkel. Elhiszem, hogy Zora nem szimpatikus, itt még biztosan nem lehet az, de reménykedem benne, hogy a továbbiakban, ha egy kicsit jobban megismered, talán megváltozik a véleményed egy része. Liam pedig... hát igen!:')
      Szeretném megköszönni, hogy ismételten itt vagy, és elmondod nekem a véleményed, és támogatsz... Ennek borzasztóan örülök! <3333333333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  13. szia Azy!
    kicsit elbizonytalanodtam a konfliktust illetően, de így legalább ez is fent tartja az érdeklődésem
    jól sikerült rész lett, örülök, hogy ennyit volt benne Liam, kíváncsian várom mikor fog robbanni a csajok közötti konfliktus, és milyen gyakran fognak liamék együtt "kakaózni" (vagy bmi mást csinálni)
    alig bírom kivárni a vasárnapokat, hogy végre legyen rész *-*
    (nem tudom eredetileg milyenre szántad a részt, de szerintem ez úgy tökéletes, ahogy van)
    ui.: volt benne 1-2 pici, apró hiba, ami gondolom az átírások miatt lehet, szerintem ha van időd olvasd át még egyszer (elindul vele ebédlő felé,el akarnék menni, de a legyökereztem)
    puszi: d.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia d!

      A konfliktusról nem is baj, ha meg nem derült ki minden részlet, szándékosan szeretném, ha apróságok csak a későbbiekben jönnének felszínre. De jó látni, hogy legalább fenntartja az érdeklődésedet, és azt még jobb, hogy elnyerte a tetszésedet a rész. Haha, egyelőre fogalmam sincs Liam mennyire sokat fog szerepelni, egy idő után biztosan szerves része lesz a dolgoknak. Jaj, nagyon nagyon édes vagy, és akkor sietek majd mindig korán hozni vasárnap! :)
      Köszönöm szépen, amiért megint írtál, és elmondtad, hogy mit gondolsz, ez tényleg sokat jelent nekem! Hálás vagyok! <33333333

      Puszi, Azy

      UI: Köszönöm szépen, visszanéztem, és amit láttam, azt kijavítottam. :)

      Törlés
  14. Drága Azy!

    Ó, te jóságos ég! Valami történhetett a telefonommal és a gépemmel, mert tegnap hiába nyitottam meg az ERROR-t, semmiféle új részt nem mutatott - pedig Bloggeren kint volt. :( Nem tudom, miért volt ez, de már nem is lényeges, hiszen mostanra sikerült megemberelnie magát az összes kütyümnek, és végre elolvashattam a részt, és én nem is tudom. Csak pislogok, és nézelődök.
    Egyre jobban furdal a kiváncsiság, hogy mi is történhetett a két lány közt, és hogy mivel is vádolhatja Tainley Zorát (jajj istenem, még úgy félek, hogy rosszul írom a neveiket :D).
    El sem tudom képzelni, mi történhetett a testvérekkel azon az ominózus napon 7 hónappal a történet kezdete előtt, és annak ellenére, hogy látszólag Tainley a 'jó', nekem Zora karaktere pontosan annyira megkedveltette magát. Nem tudom, ez így mennyire értelmes vagy érthető, na mindegy.
    A kakaós "jeleneten" meg muszáj voltam mosolyogni, akarva-akaratlanul is eszembe jutottak az eddigi történeteidben olvasott "bénázások". Azt hiszem ezaz egyik, amitől igazán szeretem a történeteid: ha kell komoly, néha tényleg olyan erős egy-egy szereplő érzése, hogy az ember saját magán tapasztalja, de ha kell, ott van a hihető és abszolút élethű humor. :)
    Liam meg, hogy felajánlotta, hogy akkor ő is kakaózik...! A kedvesség és figyelmesség netovábbja. :)

    Nagyon nagyon nagyon nagyon és még annál is jobban tetszett. /Remélem nem lep meg :)/

    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lu!

      Jaj, nem tudom, mi lehetett baj, és nagyon sajnálom, hogy nem nyitotta meg. Viszont legalább valahogyan sikerült, és most itt vagy, úgyhogy borzalmasan örülök! :')
      Ami azt illeti, amikor erre a kommentre válaszolok, már régen kint van a következő, amiben sokkal jobban kiderül, mi is történt a két lány között. Haha, ne félj, hogy rosszul írod a nevét, még én is hibázni szoktam, pedig én találtam ki! Akkor írd, hogy Candy, sokkal egyszerűbb megjegyezni!:')
      Jaaaaj, te jó ég, el sem hiszed, mennyire boldog vagyok, amiért ezt olvashatom. Én törekszem arra, hogy ahogyan a történet előre halad, egyértelmű legyen, hogy nem minden "fekete-fehér" és Zora nem gonosz, ahogyan Tainley sem teljesen ártatlan. Szóval rettenetesen sokat jelent, amiért Te már itt észreveszed, hogy az ellenszenven kívül semmit nem tett, és az is csak azért van, mert Candy szemszögéből olvashatunk :')
      Hihetetlen érzés olvasni, hogy mi a véleményed eddig a történetről, hogyan reagáltál a cselekményekre, és ilyesmi. Szerintem nem is tudod, hogy mennyit jelent ez számomra! Köszönöm, köszönöm, imádlak! <333333333333333

      Sok-sok puszi, Azy

      Törlés
  15. Drága Azym!

    Sajnálom, hogy az előző részhez nem tudtam kommentet írni, de most itt vagyok és örömmel kijelenthetem, hogy habár még csak a történet elején járunk, nekem már most kedvencem lett a történet és már nagyon várom a folytatást!
    Tetszik, hogy ködös az egész történet. Alig tudunk valamit a szereplőktől és már várom, hogy végre megtudhassam, hogy mi az a megbocsájthatatlan dolog, amit Zora tett Tainley-vel.
    Kérlek siess a következővel, mert már most tűkön ülve várom a folytatást, hogy minél több morzsácskát tudjunk meg a múltból, hogy összerakhassuk a jelent!
    Fantasztikus ahogyan írsz, de persze ez nem meglepő, mert egy igazi tehetség vagy!! Nagyon boldog voltam, mikor megláttam, hogy belekezdesz egy új történetbe. Bár meglepett, hogy megint egy fanfiction, de nem vette el a kedvem. Sőt! A szereplő gárdát látva csak még jobban megjött és alig várom, hogy Mark (Kevin Zegers) megjelenjen!! :)
    Sok sikert ehhez a bloghoz is, de a számokat látva már a második fejezettel megnyerted az embereket! Csak így tovább!!

    xxAlexis (Jordi)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Jordim!

      Remélem nem haragszol, de én mindig ezt a nevedet használnám, hiszen én így ismertelek meg. Ne sajnáld, már az is rengeteget jelent, hogy annyi történetemet olvastad már, és még mindig mellettem állsz! Olyan édes vagy, el sem hiszem.
      Jaaaj, komolyan pont ez? Bevallom, szerintem még egyiket se kezdtem úgy, hogy a múltban történtek ennyire meghatározzák, hogy mi van most, ez az első olyan, de nagyon élvezem, hogy ködösíthetem a dolgokat. Előbb-utóbb azonban szeretném én is, ha minden kiderülne, és egyértelmű lenne, miért is történt az, ami. :)
      Borzalmasan túlzol, hihetetlen vagy, te lány! Nagyon-nagyon-nagyon és még annál is jobban köszönöm, amiért írtál nekem, és most itt vagy, el sem tudom mondani, mennyire megörültem, amikor megláttam a neved! És tényleg olyan felfoghatatlan, hogy már milyen régóta támogatsz! Mindenért rengeteg hálával tartozom! <33333333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  16. Drága, tehetséges Azy!

    Huh! Lehet, hogy mások most jól fejbe kólintanának, de esküszöm nagyon röhögtem mikor Liam fejbe csapta Tailey-t. Tudom, nem szép és biztosan látszani fog a helze néhány napig, de nem tudtam megállni nevetés nélkül.
    Zora titkolózása a szűleik és Liam előtt nagyon kiváncsivá tett. A tény, hogy megkérte Tainley-t, hazudozzon miatta, felháboritó. Nagyon reménykedem abban, hogy a történet során majd kiderülnek a titkai.
    De visszatérve a balesethez, van egy olyan érzésem, hogy Zora nem fogja szó nélkül hagyni, hogy a vőlégénye és a testvére az éjszaka nagy részét kettesben töltik a konyhában. Szerintem hiszti lesz, ha megtudja. Szegény Liam, már előre sajnálom :D
    Isteni volt a rész, mint mindig. Nagyon várom a folytatást :)
    Kellemes hetet!xx

    Ölel, puszil, Jule B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, túlzó Jule!

      Nem hiszem, hogy bárki is fejbe kólintana ezért, ne aggódj. Remélem a többség azért hasonlóan reagált, mint Te, és inkább megmosolyogták a dolgot, mint aggódtak volna Tainley miatt. Én pedig kifejezetten boldog vagyok, ha sikerült ilyen reakciót kiváltanom belőled! <333333
      Örülök annak, hogy sikerült felkeltenem az érdeklődésedet a múltban történetekkel, és remélem, hogy ezt egy ideig még fent is tudom tartani, hiszen fontos szerepük lesz. És bár nem mondhatok semmit, de nyilvánvaló, hogy Zora titkai nem maradnak mindig azok, úgyhogy csak semmi pánik, haha!:')
      Ha megtudja... Mivel még én sem tudom, hogy mi fog történni, nem adhatok erre rendes választ, de ha egyszer tényleg megtudja,akkor biztosan nem fog repesni az biztos!
      Annyira hálás lehetek, amiért olyan Olvasóm van, mint Te! Mindig írsz, mindig mellettem állsz. Fogalmam sincs, mivel érdemeltem ezt ki, de hihetetlenül hálás vagyok, köszönöm-köszönöm! Kellemes ünnepeket, drága, boldog karácsonyt! <3333333333

      Sok puszi & ölelés, Azy

      Törlés
  17. Drága Azy!

    Igazán szégyenlem magam, amiért a Túl jó megjátszás történeted egyetlen egy fejezetéhez sem írtam kommentárt. Ennek talán az lehet az oka, hogy az utolsó részen kívül nem olvastam el többet. Ezt igazán sajnálom, de az elején valahogy nem keltette fel a figyelmemet a sztori, de most ha majd lesz már egy kis időm akkor ígérem nekirugaszkodom és elolvasom az első betűtől az utolsóig.
    Most pedig erről a történetről is írok pár szót :)
    Meg kell, hogy mondjam már akkor megtetszett a történet amikor még csak annyit tudtam, hogy Liam lesz a főszereplő fiú. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Talán mert vele eddig olyan kevés sztorit olvastam. Na mindegy is. Az alaptörténet teszik, ha bár mintha már találkoztam volna hasonlóval, de mivel fogalmam sincs, hogy hol illetve, hogy mikor ezért nem tulajdonítok ennek sok figyelmet. Mint mindig, most sem okoztál csalódást. Az eddig felrakott két fejezet egyszerűen fantasztikus volt! <3 Sőt a második fejezet igazi felüdülés volt a fél órás munkaszünetemben :D
    Tainey személyisége már most szimpatikus. Van egy olyan érzésem, hogy könnyen meg fogom szeretni ezt a karaktert.
    Zora alig szerepelt még, de már most nem kedvelem. :D Amint őt is jobban "bemutatod" nekünk már lesz értelme ennek a nem éppen kedves érzésnek, amit érzek iránta, addig pedig csak úgy van ez az érzés :D
    Liam, hát ő egyszerűen tökéletes. Na jó, azért hogy valami értelmeset is írjak: igazán kedves volt tőle, hogy nem hagyta magára Tainey miután jól fejbe találta az ajtóval. Kíváncsi vagyok, hogy milyen személyiséget alkottál neki.
    Az pedig, hogy mi történhetett a két lány között a múltban.. van egy olyan érzésem, hogy valami nagyon komoly dolog. És azt is érzem, hogy ezt nem mostanában fogjuk megtudni :D Ezzel elérted, hogy figyelemmel kísérjem a történeted! :)
    Kíváncsian várom a folytatást!
    Ui.: Ne haragudj a sok locsogásért! :)

    Sok puszi,
    Norina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Norina!

      Szerintem már mondtam neked, de azért elmondom megint, hogy hihetetlenül szép neved van, és el sem hiszem, hogy az egyik blogomban is pont így hívják a szereplőt! Nagyon szerencsés vagy szeretnék én is Norina lenni! :')
      Nem kell bocsánatot kérned érte, hiszen nem akarom, hogy a történetem olvasása kényszer legyen vagy valami. Csak akkor olvasd el, ha szeretnéd. És egyébként is már az rengeteget jelent, hogy most itt vagy, tényleg! Szóval nem szükséges! Ennek ellenére persze rettenetesen édes tőled, amiért ilyesmiket írsz, azt sem tudom, hogyan reagálhatnám le!:') <3
      Tényleg így gondolod? Oh jaj, de örülök ennek, te jó ég! Köszönöm, köszönöm! Hidd el, én vagyok a legboldogabb, ha sikerült a részekkel elnyernem a tetszésedet. Remélem a továbbiakban majd jobban megismered Zorát és Tainley-t is, és lehet megváltozik róluk a véleményed egy kicsit. Liam pedig... ahw, imádok róla írni! <3
      Eszméletlen hálás vagyok, amiért most megosztottad velem a gondolataidat, egy élmény volt olvasni a soraidat. Szóval egy hatalmas nagy köszönet érte, és nehogy azt írd, hogy ez locsogás. Ez a komment egy kincs számomra! <33333333333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  18. Drága, lenyűgöző, fantasztikus Azym!

    Szent ég! Próbálom összeszedni a gondolataimat, de most nagyon nehezen megy, elhagytak a szavak, mert annyi minden kavarog most a fejemben, hogy nehezen tudom őket időrendbe tenni. Elsőként talán a családi fogadtatásra térnék ki. Nem döbbentem meg túlzottan azon, hogy a lányok anyját nagyon meglepte a helyzet – esetünkben Liam váratlan felbukkanása és Zora bejelentése a házasságról -, pont ilyen karakternek képzeletem el, ahogyan az apát beszédesnek és szívélyesnek. Zora és Tainley kapcsolata pedig igen valósághű, hiszen a mai világban rengeteg példa van olyanra, hogy két testvér nem tud kijönni egymással különböző okokból kifolyólag. Szerintem – remélem, nem tévedek nagyot – egy fiú állhat a háttérben, aki mind a kettejüknek fontos lehetett, bár Tainleynek sokkal inkább, mégis Zora lehetett az, akit végül a szóban forgó fiú választott, ami összetörte a lány szívét. Talán így van, talán nem, de erre a későbbiekben úgyis fény derül! :) Valahogy nagyon nehezen megy megemésztenem, hogy Zora Liam elől el akarja hallgatni ezt a nagyon nagy titkot, pusztán csak azért, hogy makulátlan és hibátlan maradjon a fiú szemében, de szerintem nem tisztességes a részéről, hogy egy ilyen, életre szóló kapcsolatot rögtön hazugságra és titkolózásra alapoz. Tainleyt borzasztóan sajnálom, a soraidból kiolvasható, hogy mennyire nehezen viseli a dolgot még akkor is, ha megpróbálja elrejteni az érzéseit a világ elől, és örülök, amiért Liamet nem sikerült megtévesztenie ezzel az álcával, ráadásul a fiúnak lehetősége nyílt arra, hogy egy gyenge pillanatában is elkapja, ezáltal pedig rádöbbenhessen valamire, talán arra is, hogy a két testvér között valami nem kerek. Szerintem Tainley önfejű lány, de pontosan ezekből a karterekből lehet a lehető legtöbbet kihozni egy történet megírása alatt, jaj de már nagyon előre szaladok, holott ez még csak a történet kezdete, sajnálom!
    Kíváncsian várom, mit hozol ki a következő fejezetből, bővebben is érdekel, milyen fiúnak képzeled is el pontosan Liamet, bár már ennyiből is kiderült számomra, hogy törődő, szeret odafigyelni másokra, azt pedig kétlem, hogy csak azért figyelt volna oda a lányra, mert ő Zora húga. Tainley utolsó sorai szerintem nagyon is igazak, már pusztán azzal a pár könnycseppel többet fedett fel magából, mint ezernyi szóval!
    Csodás fejezet lett! Sok-sok szerencsét kívánok a továbbiakban is, és sajnálom ez a pocsék kommentet, de még mindig az olvasottak hatása alatt állok! <333

    Milliószor puszil,
    kriszty96

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, egyetlen, legkedvesebb kriszy96-m!

      Sajnos nem tudom, hogy a szülőknek a továbbiakban mennyi szerepe lesz, én mindig igyekszem írni róluk egy kicsit többet, de egyszerűen kivonják magukat a forgalomból, haha. Ennek ellenére természetesen nagyon örülök, hogy Te pont így képzelted el őket! :')
      Jajaj, nagyon közel jársz az igazsághoz, és a továbbiakban ki is fog derülni, és egyértelmű lesz, úgyhogy nincs igazán értelme mást mondanom. Valóban alapjaiban véve ez a probléma, igen, azonban igyekszem ennél sokkal összetettebbre alakítani, és megmutatni, hogy a két testvér összeveszése több tényezős dolog volt.
      Zora és Tainley karaktere még biztos vagyok benne, hogy sokat fog változni, és szerintem ezzel együtt a véleményed is róluk. Ahogyan egyre többet fognak szerepelni, annál inkább lesz egyértelműbb, ki milyen is igazból, mit miért tett. :)
      Nagyon bízom benne, hogy nem okozom csalódást a következő részekkel. Rengeteget számít nekem a véleményed, így annyira boldog lehetnék, ha sikerülne lenyűgöznöm Téged. De már így is hihetetlen, amit értem tettél, köszönöm-köszönöm, és a jövő héten számíthatsz rám a blogodnál! Mindenért hálás vagyok, drága, és eszméletlenül feldobott, hogy olvashattam a gondolataidat! ,<3333333333333

      Millió puszi & ölelés, Azy

      Törlés
  19. Édes, drága, csodálatos KIS Azym!
    Csak azért, mert most válaszoltam egy kommentedre, amin kicsinek neveztél.. nem is vagyok kicsi :( :)
    De visszatérve a részre, nagyon imádom, nem mintha ez újdonság lenne tőlem, meg eleve már vagy ezren elmondták előttem, mennyire ügyes és tehetséges vagy, te lány. Azt hiszem, tudom, mit szerettél volna eredetileg, hiszen már beszélgettünk róla, és ha jól emlékszem, azt mondtad, hogy egytörölközős jelenettel indítod a közelebbi ismeretségüket... nem bánom, hogy nem így lett, mert ez nagyon aranyos volt, és el tudom képzelni, hogy Liam így találkozzon... öhm,.. bárkivel?! Jó, persze most eleve a menyasszonya húgával történt meg, de akkor is. Kíváncsi vagyok, vajon az előző rész alatt leírt spekulációm igaz lesz-e a lányok múltjával kapcsolatban, ahogy az is érdekel, mit szól majd Zora, ha rájön, hogy a vőlegénye a húgát pesztrálta.. Vajon az a minden, tényleg MINDEN?! Mert ha igen, akkor egy nagyon izgalmas történet elé nézünk *o* Csak így tovább, nagyon szeretlek <33333 és azt is, amit csinálsz <333
    Kellemes hetet!
    Millio puszi Xx
    ui.: csodás design, igazán hangulatos *o*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, édes, imádott és KISEBB szerencsendiom!

      Haha, dehogynem, nagyon is az vagy! Imádod? Jaj, mint mindig, Te annyira édes vagy velem! Hihetetlen érzés azt látni, hogy elnyerte a tetszésedet a rész, komolyan. Szóval köszönöm, még végig sem olvastam a kommented, de már most boldoggá tett! <3
      Haha, amikor a törülközős jelenetre gondoltam, azt nem mostanra szántam, hanem csak úgy. De örülök, amiért ez a változat most sokkal inkább tetszett, bevallom, nekem is! Illetve nagyon bízom benne, hogy a következő részekkel sem fogok Neked csalódást okozni, és ugyanígy érdekelni fog, hogy mi történt is igazából. Nagyon nagyon szeretlek, el se hiszed, mennyire. Komolyan összetehetem a két kezemet, amiért egy olyan barátnőm (és Olvasóm) van, mint Te! Köszönök neked mindent drága! :') <3333333333333

      Millió puszi, Azy

      UI: Jaj, köszönöm!:')

      Törlés
  20. Kedve Azy!

    Vasárnap óta minden nap legalább egyszer elolvasom ezt a részt. Annyira jól fogalmazol. A sorokat csak úgy falom. Nagyon kevés Liam-es blog tetszik, de ez megfogta a fantáziámat. Hétről hétre várom a részeket.
    Kíváncsi vagyok már nagyon, hogy min veszett össze a két lány? Na meg , hogy Zora miért nem mesélte el Liam-nek mi történt Tainley és közte?
    Sajnáltam Tainely-t, ahogy Liam fejbe verte az ajtóval. Utána olyan aranyosan viselkedett Tainely-vel. Már nagyon várom a folytatást.
    Ahj Azy annyira imádom,ezt a blogod is. ♥
    Ölel:
    Mónika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mónika!

      Jaj, komolyan? El sem hiszem, hogy ez igaz lehet, te jó ég. Eszméletlenül boldog vagyok, ha valóban így gondolod, és valóban megfogta a fantáziádat ez a blog. Ez rengeteget jelent, és akkor igyekszem majd minél hamarabb hozni a részeket, ígérem! Az, hogy mi történt a múltban a két lány között, hamarosan ki fog derülni, és még a továbbiakban is remélem, hogy fontos lesz. Nagyon bízom benne, hogy nem fogok csalódást okozni! Köszönöm szépen, amiért itt vagy, rengeteget jelent, hogy megosztottad velem a véleményedet! Én Téged imádlak! <3333333333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  21. Te jó ég, te jó ég, te jó ég.
    Ez annyira hihetlenül fantasztikus blog, hogy az kész! Egyszerűen imádom. Olyan régóta keresek már egy valamire való Liam-es blogot. De ez valami hihetetlen. Elképesztően tehetséges vagy, alig várom a kövi részt!
    Addig is ha van kedved és időd nézz be hozzám, eddig még csak a prológus került fel, és örülnék valamilyen visszajelzésnek h van-e értelme folytatni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Szandra!

      Haham én is pontosan ezt mondom! Te jó ég, te jó ég, te jó ég! Annyira felfoghatatlan, hogy tényleg így gondolkozol a blogról, de komolyan, pedig még csak alig kezdődött el. Nagyon boldoggá teszel ezekkel a sorokkal, annyira édes vagy! :')
      És ha tudok, akkor feltétlenül benézek, csak az a gond, hogy még a saját blogomra is alig van időm sajnos, remélem megérted. :(
      Nagyon szépen köszönöm, amiért írtál! <3333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  22. Kedves Azy!

    Mikor már említetted, hogy lesz egy Liam Payne-es blogod, akkor megfogadtam, hogy hű olvasód leszek. Mivel eddig még csak az Engedj el!-t olvastam tőled - amit szánok bánok, de nincs sok időm -, így annyira nem ismerem az írás stílusod, de az E/1 nagyon jól áll neked is, és a regényednek is. Liam a konyhába Tainely pedig szembe találja magát az ajtóval. Liam gondoskodása, és odafigyelése. Vajon mit tartogatsz nekünk Azy? Egy végtelenül romantikus történetet, vagy egy fájdalmakkal telit?

    Üdv,
    Delilah

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Delilah!

      Akkor nagyon boldoggá tesz, hogy most ennek a blogomnak is bizalmat szavazol, és olvasni fogsz. El sem tudom mondani, hogy mennyit jelent, eléggé izgulok egyébként is a történet miatt. Nagyon bízom benne, hogy tetszeni is fog, és nem okozok majd csalódást. Köszönöm szépen, igazándiból tényleg E/1-ben érzem magamat a legkényelmesebben, szerintem csak ebben írtam.:)
      Haha, majd meglátjuk, hogy melyik lesz, még én sem igazán tudom! Borzasztóan örülök, amiért bizalmat szavaztál nekem és a blognak is, nagyon szépen köszönöm, ez sokat jelent! <3333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  23. Drága Azy!

    Imádtam! Imádtam! Imádtam!
    Annyira jó, hogy az már lehetetlen. Mondjuk tőled nem.
    Hát Jézusom....Tudod én nem vagyok egy tipikus rajongó. Nem azért olvasom a történeteidet mert az 1D tagjairól szólnak vagy mert most éppen Liam van benne. Nem. Talán még az első blogodnál ez volt a helyzet de ma már nem. Zseniális vagy! Ez az igaz ok ami miatt hetente felnézek a blogodra. Megszeretem a szereplőket, a jellemüket. Mint egy jó könyvben.
    Köszönöm ezt neked! :)
    Nagyon várom a következő részt, biztos vagyok abban, hogy az is ilyen nagyszerű lesz!!

    Abi D

    UI: Kellemes szünetet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Abi D!

      Jaaaj, de aranyos vagy, de túlzol, tényleg. Természetesen rettenetesen boldoggá tesz, amiért ilyen véleménnyel vagy a történetről, és TE JÓ ÉG!? Komolyan már nem is az számít? Aaaahw, azt sem tudom, erre mit írhatnék, ennek olyan borzalmasan-hihetetlenül-elképesztően örülök, hogy szavak nincsenek rá, köszönöm! Hidd el, itt egyedül én tartozom köszönettel azért, mert olvasol! <33333333333

      Sok puszi, Azy

      UI: Neked is drága!:)

      Törlés
  24. Szia
    Mit tett Zora???
    Amugy a tőrténet csudálatos braviszimo perfekto meg még millio ilyesmi!
    Siess a kövivel mert ugy várom mint egy beszpidelt csirke a verseny végét! :)
    Csòközön és millio ölelés és Hepi Karácsonyt és Hepi uj évet előre is!
    Heni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Heni!

      Az hamarosan ki fog derülni, vagyis eléggé egyértelmű lesz, remélem. Nagyon szépen köszönöm, amiért írtál, és azt is, hogy így gondolod! Neked is kellemes ünnepeket kívánok! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  25. Drága Csodálatos és Tehetséges Azym!
    Ennyi megjegyzéshez már az én véleményem, szinte eltörpül, de azért leírom, hogy legyen mit olvasnod. :')
    Hát wao. Mármint úgy összességében. Zora egy roppant negatív karakter - és legszivesebben pofan vagnam -. Nálam ott vágta ki a biztosítékot mikor beszéltek Tainleyel és nem is kérte őt, hanem inkább parancsolta neki a titoktartást. Argh.
    Tainleynek teljesen igazat tudok adni. Abszolút neki kéne boldognak lenni az útán amit átélhetett és még akkor is a nővérének áll fejebb.
    Liam karakterében abszolút nem csalódtam. Pont ilyenek képzeltem el... Bár a véletlen fejbevàgás kicsit nagy baleset lett, de után egy igazi úriember volt.
    Nagyon várom a következő részt.
    Ja igen a kinézet csodálatos! *-*
    Bocsi, hogy ilyen rövid lett.:c
    Rengetdg puszi, Szeretlek <33
    B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, édes, csodálatos Bells-em!

      Dehogy törpül el, eszedbe se jusson ilyet írni. Minden egyes megjegyzés számít nekem, nem számít, hogy hányadikként érkezik, tényleg! Rengeteget jelent, amiért még ennyi ember után is erőt veszel magadon, és leírod, amit gondolsz. Ez hihetetlen aranyos, remélem tudod! <33333
      Sajnálom, amiért ennyire negatívnak látod Zorát, és ennyire nem szereted, pedig én reméltem, hogy azért látszódik, hogy eddig semmi olyat nem tett, ami bűn lett volna. Viszont megértem, hogy nem a szíved csücske, ezen majd próbálok azzal változtatni, hogy kiderül mi is történt igazán a múltban, és hogy miért tette, amit tett. :)
      Ellenben azt eszméletlen érzés olvasni, hogy Tainley és Liam karaktere szimpatikussá vált a szemedben, ez egy nagyon fontos szempont számomra!:')
      Köszönöm, amiért dicséred a blog kinézetét, azt is, hogy írtál, és azt is, hogy tetszik a történet. Köszönök mindent, drága Bells, borzalmasan sokat jelentesz! Szeretlek! <333333333

      Rengeteg puszi, Azy

      Törlés
  26. Drága Azym♥!!
    Ez a fejezet is nagyon tetszett, akárcsak az előző. Zora hihetetlen mód idegesít (szerintem ez nem is fog változni), pedig nem szerepelt még túl sokat. Kíváncsi leszek, hogy Tainley és Liam kapcsolata milyen irányba fog haladni, tetszettek "együtt" ebben a konyhás jelenetben. :D Remélem minél hamarabb kifog derülni, hogy Zora és Tainley között mi történt, már nagyon érdekel. Nagyon várom a következő részt!

    Sok puszi,
    Bius

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Biusom!

      Elhiszem, hogy Zora idegesít egyelőre, de remélem, hogy ez majd a későbbiekben azért változni fog, és megérted, hogy mi is történt igazából. Remélem, hogy bármi is lesz majd, nem fogsz csalódni, és tetszeni fog. Köszönöm szépen, hogy itt vagy, nagyon örülök neki! <33333

      Sok puszi, Azy

      Törlés